Fotó: Albert Egon

Pénteken megnyitotta kapuját a baróti jégpálya. A sepsiszentgyörgyi önkormányzattól ajándékba kapott és a Baróti Szabó Dávid Középiskola sportpályáján felszerelt jégtükör hamar népszerűvé vált, nyitvatartási ideje alatt – 17–21 óra közt látogatható – rengetegen keresik fel.

Amennyiben tartósan nem melegedik +5 Celsius-fok fölé, még hosszú ideig lehet hódolni az egyik legnépszerűbb téli sportnak.

Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy nyilatkozott, szerették volna hamarabb üzembe helyezni, de néhány létfontosságú alkatrészt külföldről kellett megrendelniük, ezért késtek. A pálya működési szabályzata kész, ám mivel az átláthatósági szabályoknak meg kell feleltetni, s harminc napig ki kell függeszteni, akkor sem fogják alkalmazni, ha az idény a tervezettnél jobban kitolódik.

Ez egyben azt is jelenti, az elkövetkezendő hetekben belépőt nem fognak kérni a látogatóktól. „Barót köszönettel tartozik Sepsiszentgyörgynek ezért a kiváló ajándékért: láthatóan sok gyermekünknek, fiatalunknak, sőt, felnőttünknek okoztak boldogságot vele.

Azon leszünk, hogy e kitűnő műszaki felszereltségű pályára vigyázzunk, s még sokáig szolgálhassa városunk lakóit” – mondotta a városvezető.

Hecser László / Háromszék