Az erdélyi néptáncművészeti és néptánc-pedagógiai oktatás felkarolását célozza meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara: az intézmény 2019 őszén egy alapképzést tervez indítani az érdeklődők számára. A képzés együttműködésben jön létre két neves budapesti intézménnyel, a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a Hagyományok Házával, akikkel partnerségben egy speciális képzés is indul a már alkalmazásban levő hivatásos táncosok számára.

Romániában öt hivatásos magyar néptáncegyüttes működik, ezért nagyon fontos a megfelelően képzett táncosutánpótlás, ráadásul az iskolákban zajló táncoktatásban is folyamatosan szükség van a szakképzett táncpedagógusokra. Éppen ezért tartja fontosnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az erdélyi néptáncművészet és néptánc-pedagógia felkarolását. Ennek érdekében indít ilyen irányú alapképzést a Kolozsvári Kar, már elkezdődött az ideiglenes működési engedély elnyerésének folyamata, remélhetőleg 2019 őszén fogadhatják az első iratkozókat. Azokat kívánja megszólítani a szak, akik szeretik a táncot, hangsúlyosan a néptánc iránt érdeklődnek, és hivatásként szeretnék űzni azt. Magas szintű elméleti és gyakorlati tudás mellett egyéb táncnyelveket és tánctechnikákat, mozgás- és előadó-művészeti ismereteket sajátíthatnak el a beiratkozók, és a szak elvégzésével táncművészként, táncpedagógusként helyezkedhetnek el.

A helyi rövid és hosszú távú igények megfogalmazására adott válaszként indult el egy egyeztetési folyamat az erdélyi hivatásos táncegyüttesek, a Hagyományok Háza, a Sapientia EMTE és a Magyar Táncművészeti Egyetem között, amelynek eredménye a nappali tagozatos alapképzés mellett egy külön speciális képzés is. Ez utóbbi a már alkalmazásban levő hivatásos táncosok számára lesz elérhető, egyetlen beiskolázási évfolyamot jelent, és a fent megnevezett három intézmény együttműködésében jön létre mint a Magyar Táncművészeti Egyetem kihelyezett alapképzése.

A Sapientia EMTE – Kolozsvári Kar közleménye