A Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (rövidítve CsEKE) sikeresen pályázott a Hargita Megye Tanácsa által kiírt, A hagyományos népviseletek támogatása 2018-ban című programban. A pályázati támogatásból női cipőket és férfi harisnyákat vásároltunk. A tavaly is részesültünk Megyei Tanácsos pályázati támogatásban, amelyből női ruhákat vásároltunk. Az idei támogatásból vásárolt cipőkkel a női táncosaink kiegészült, teljes népviseleti öltözetben tudnak a színpadra lépni.

A támogatásból vásárolt népviseleti termékek átadási eseményére szeptember 19-én, szerda este került sor a csíkszomlyói Fodor Házban. Meghívottak voltak a Megyei Tanács és a sajtó képviselői. A tánccsoport tagjainak ünnepélyes keretek közt átadtuk a cipőket és nadrágokat. A táncosok örömmel fogadták a szép ruhákat, cipőket, hiszen ezeket a népviseleti termékeket saját erőből nem tudnák megvásárolni.

Tekintettel, hogy az utóbbi években rendszeresen részt vettünk a farsangbúcsúztatókon, az Ezer Székely Lány Napja ünnepségeken, az EKE Vándortáborok megnyitó ünnepségein, szerepeltünk falu napokon, felkerestük a szépvízi öregotthon lakóit, a sikeres és színvonalas fellépéshez szükségünk volt az egységes ruházatra (is). A jövőre is szép terveink vannak, e támogatás segít abban, hogy a jövőbeli fellépéseink során –mint csapat- az egységet mutassuk és a magyar népviselet szépségét népszerűsítsük.

A számunkra oly szükséges támogatásért köszönetet mondunk Hargita Megye Tanácsa vezetőségének és a pályázatot elbíráló illetékeseknek.

Köszönet a csíkszeredai Proterco KFT vezetőségének, aki a pályázat önrészét támogatta. Továbbá köszönetet mondunk a pályázat lebonyolításában segítséget nyújtó, útmutatót adó Megyei Tanács szakembereinek.

Ugyancsak köszönettel tartozunk Gergely István Tiszti Úrnak, az ünnepségnek helyet adó házigazdának, aki próbáinkra évek óta rendelkezésünkre bocsájtja a Fodor Házat.

Köszönet Lakatos Imre oktatónknak, aki türelmesen és szakértelemmel vezet minket a magyar néptánc rejtelmeibe. Támogató: Hargita Megye Tanácsa (sajtóközlemény)