A KultúrPark szeptemberi programjából sem maradhat ki a népzene és néptánc. Ezen a héten egy fergeteges produkcióval folyatjuk a rendezvénysorozatot, a Tőkés család közös előadást mutat be a Heveder zenekarral karöltve. Az eseményre szeptember 11-én, pénteken 18 órától kerül sor az ‘56-os emlékparkban.

A Heveder zenekar színes gönctől mentesen, egyszerűen fejezi ki magát, muzsikájukban nem a különcködést, hanem önmagukat vállalják, zenéjük ezért is ízig-vérig erdélyi. Zenei nyelvük a falut kiszolgáló cigánymuzsikusok zenei anyanyelvéből fakad, ez egyszerűnek tűnhet, de mégis egy egész életet szentelnek ennek elsajátítására. A zenekar 2002-ben alakult, a Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekaraként, a Heveder nevet 2008-ban, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel. Számos táncház és népzenei találkozó házigazdájaként, illetve résztvevőjeként ismerheti őket a közönség. Első nagylemezüket 10 évvel ezelőtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, majd a budapesti Táncháztalálkozón is.

A Tőkés család tagjai Tőkés Csaba Zsolt, a családfő és felesége, Tőkés Edit mindketten a Háromszék Táncegyüttes szólótáncosai voltak, ide vezethető vissza a Heveder zenekarral mai napig is ápolt, jó kapcsolatuk.

Tőkés Edit a táncegyüttes alapító tagja volt, 2016-ban a Romániai Magyar Néptánc Egyesület Életműdíjjal tüntette ki az erdélyi táncművészetben nyújtott több évtizedes kiemelkedő munkásságáért. Tőkés Csaba Zsolt a táncegyüttes volt tánckarvezetője, 2013-ban a Magyar Táncművészek Szövetségének a „Legjobb férfitáncos” különdíját kapta meg.

Jelenleg mindketten a Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt működő Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttesének a vezetői. Több néptánctábor rendszeres oktatói, továbbá együttműködő koreográfusai több néptáncegyüttesnek, Európa szerte. Az előadásban részt vesz fiuk, Tőkés Zsolt is és táncospárja, Sorbán Dorottya, az újabb néptáncos nemzedék tagjai, a Kincskeresők Néptáncegyüttes táncosai.

Az előadásra az ülőhelyek száma korlátozott, 220 darab jegy lesz elérhető, amelyeknek ára 5 és 10 lej. A jegyek elővételben kaphatóak a Városi Jegyirodában, a Szabadság tér 1. szám alatt, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.