Megújult és módosított nevén az idén 35 éve alakult Ghymes együttes. A népszerű világzenei formáció 2019. március 24-én már Szarka Tamás & Ghymes néven ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban.

Szarka Gyula és Szarka Tamás

Néhány éve alakult meg saját formációm, a Szarka Tamás és zenekara, és az új dalok ide íródtak. A jövő márciusi koncerten természetesen a népszerű, a közönség által elvárt Ghymes-dalokat is eljátsszuk, emellett elhangzanak vadonatúj szerzeményeim – mondta Szarka Tamás zenekarvezető, énekes-hegedűs az MTI kérdésére a hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, új anyag nélkül a Ghymest nem tudta volna folytatni.

Fivére, Szarka Gyula gitáros-énekes hozzátette: jó ideje sokat dolgoznak külön, és megbeszélték, hogy a folytatás így legyen. A jövő márciusi fellépésen, amelyet a Danubius Music szervez, vendégként színpadra lép Szarvas József színművész, valamint a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola kiskórusa.

A sajtótájékoztatón a Szarka testvérek felidézték a felvidéki Ghymes eddigi három és fél évtizedes történetének emlékezetes állomásait. Szarka Gyula kitért arra, hogy a szlovákiai sikerek után a kilencvenes évek elejétől kezdtek Budapestre járni. 1997 táján indult saját klubjuk a Fonó Budai Zeneházban, de Magyarországon még ekkortájt is alig ismerték őket. Az áttörést az 1998-ban kiadott Rege című lemez hozta meg. „A Fonó pajtájában éreztük először, hogy komolyra fordult a helyzet: a saját koncertünkre alig tudtunk bejutni, annyian voltak. Minden évben kaptunk egy picivel nagyobb lökést, ez vitt minket előre” – fogalmazott Szarka Tamás.

A Kossuth-díjjal elismert felvidéki Szarka fivérek által vezetett Ghymes zenekar eddigi több mint három évtizedes működése alatt 25 albumot jelentetett meg, ezek közül tíz platina-, öt pedig aranylemez lett – az utolsó stúdióanyag a 2012 végén megjelent 30 fényév volt.

Az együttes dalainak meghatározója Szarka Tamás zenéje, irodalmi értékű szövegvilága, hegedűjátéka és éneke, ezt egészíti ki a gitáron játszó és szintén éneklő Szarka Gyula népzenei alapú zenéje.

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük