A napjaink szellemi válságából fakadó gondokat és azok megoldásának erkölcsi vetületét feszegeti Alina Grigore és Adrian Sitaru szövegkönyve alapján, az utóbbi által színpadra alkalmazott, Illegitim címet viselő mű, melyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának előadásában láthatott a sepsiszentgyörgyi közönség.

Joga van-e egy anyának dönteni megfogant gyermeke sorsa fölött? Egy embertelen társadalom körülményei és viszonyai megindokolhatják-e a magzatgyilkosságot? Besúgónak tekinthető-e az a nőgyógyász, aki a diktatúra titkosszolgálatának jelenti az abortusz elvégzéséért hozzá fordulók szándékát, amennyiben ennek feladásáról nem tudja lebeszélni őket? Egy élet megmentésének lehetősége kellő alapot szolgáltat-e valaki megbélyegeztetéséhez? Tudunk-e jók maradni egy gonosz világban?

Íme, néhány, az előadás által felvetett időszerű kérdésekből, amelyekre nem kapunk ugyan pontos választ a megtekintése során, azonban felsejlik bennünk, hogy mi lenne a helyes. Ugyanakkor az is tudatosul, hogy nincsen kizárólagos igazság, nézőpont kérdése, mi tekinthető annak. E felismerés kikristályosodását szolgálta a közönségnek kiosztott szemüvegek is, melyeken keresztül másként láthatjuk ugyan azt a valóságot, mint nélkülük.

A rendezőn kívül a színészek nagyfokú átélésről tanúskodó játéka is hozzájárult a darab sikeréhez. Éppen ezért örömmel fedeztük fel soraikban a sepsiszentgyörgyi származású, de jelenleg Kolozsváron élő és játszó Pethő Anikót.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Az életre kell felkészülni,- de ezt a felnőtt kezelheti csak ha tisztában van azzal az élethez való felelősség vállalással?! Két félen burjánzik el a dolog!…

    Válasz
  2. Mikulás

    Ha már annyira viszket a tenyerük, hogy embert öljenek, legalább hagyják előbb az ártatlan gyereket megszületni. Aztán öljék meg a szülőket, anyát apát, vagy legyenek mindketten öngyilkosok ha annyira nem tudják elviselni ezt az embertelen és gonosz világot, de hagyják ki a hülye döntéseikből az ártatlan gyereket. Hagyják a gyereket megszületni, azután majd ha felnőtt, ő eldönti majd a maga számára, hogy öngyilkos akar-e lenni vagy élni akar. Se az anya, se az apa ne erőltesse rá saját idióta döntését a gyerekre, miszerint kisfiam, kislányom, gonosz és nehéz lenne számodra ez az élet, inkább darabokra vágatlak sebész késsel, altatás és érzéstelenítés (fájdalom csillapítás) nélkül cafatokra tépjük a testedet, még mielőtt megszületnél. Temetőt csinálunk az anyád méhéből, ott fogantál de ott fogsz meghalni is, mert nekünk nem élve hanem halva kellesz, gyermekünk. Micsoda őrült döntés, micsoda gonosz döntés!

    Csak abban tévednek ezek a szülők, hogy azt hiszik, nem kell majd azon a szörnyű napon, az UTOLSÓ ÍTÉLET napján, megölt gyermekük szemébe nézniük. Pedig akkor Isten minden halott testét feltámasztja, az is visszakapja a testét, aki a tengerbe fulladt és cápák eledele lett belőle, az is aki tűzvészben halt meg, és az a gyermek is, akit magzat korában megöltek abortusszal. Akkor majd minden apa és anya szemébe nézhet minden gyermekének, sőt kénytelen lesz szemébe nézni, annak is akit ő ölt meg. Jobb lenne bűnbánatot tartani, most, sürgősen, mert az igaz ítélet késik, de nem múlik. Azt pedig egyetlen magzatgyilkos sem tudhatja, hogy mikor üt az utolsó órája, azután pedig bizony számadás következik a hatalmas Isten ítélőszéke előtt.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük