Bukarest, 1989. december 24. / Fotó: REUTERS archív

Idén decemberben lesz 30 éve, hogy Temesváron felháborodott tömeg akarta megakadályozni a román titkosszolgálat, a Securitate embereit abban, hogy kilakoltassák Tőkés László református lelkészt.

Élőláncuk dühödt tüntetéssé nőtt, a megmozdulások a következő napokban átterjedtek az ország más vidékeire is. A forradalom alig tíz nap alatt elsöpörte Nicolae Ceausescu önkényuralmát, a Conducătort kivégezték. A kommunista diktatúrák közül egyedüliként a romániai rendszer megdöntése torkollott fegyveres összecsapásokba 1989-ben.

"1989 decemberében Bukarestben voltam egyetemista" - kezdi visszaemlékezését Adriana Lucaciu, aki ma már szülővárosában, Temesváron, a Nyugati-Egyetemen oktat.

A hírek a fővárosba is hamar elértek, én pedig iszonyatosan aggódtam a szüleim miatt. Elhatároztam, hogy felhívom őket. Ez december 16-án vagy 17-én történt. Abban az időben ahhoz, hogy belföldi telefonbeszélgetést folytassunk, el kellett mennem a postára, onnan tárcsáztam a számukat, és a hívás költségeit nekik kellett állniuk. Nagyon gyorsan kapcsolták őket, és végül a beszélgetés nem került semmibe – a telefontársaság munkatársai így próbáltak segíteni rajtunk. Pár nappal később, december 21-én elkezdődött a téli szünet, én pedig felszálltam a hazafelé tartó éjszakai vonatra. A személyi igazolványomat alaposan ellenőrizték, mivel csak a város lakói utazhattak. A vagonok ajtajánál katonákat láttam, meg lőszeres ládákat" – mondta.

Az egykori kaszárnyából átalakított emlékmúzeumban, a Memorialul Revolutiei-ben főleg fotókon elevenednek meg ezeknek a napoknak az eseményei.

A Ceausescu-házaspár fényképe a Primaverii-palotában, a néhai diktátor és családja egykori bukaresti otthonában – MTI/EPA/Robert Ghement

1989. december 15-ének estéjén nagyjából kétszáz ember gyűlt össze a református templom előtt és élőláncot formált, így próbálva megakadályozni Tőkés László lelkész elhurcolását, aki nem egyszer illette bíráló szavakkal Nicolae Ceaușescu diktatúráját, emelte fel szavát a romániai magyarság sérelmei, a falurombolások miatt. Tőkést elvitték és az élőláncból tüntetés lett.

Az ezekről készült kép- és hangfelvételek azonban mégis kijutottak az országból, és a magyar köztévé leadta a képsorokat. Azon a Magyarországon, ahol a többpártrendszer alapköveit éppen akkortájt fektették le, és ahol néhány hónappal korábban megnyitották az osztrák határt az akkori NDK állampolgárainak ezrei előtt. De Lengyelországban és a korábbi Csehszlovákiában is azidőtájt repedeztek a kommunista egyeduralom pillérei.

Bukarest, Köztársaság tér, 1989. december 23-án / REUTERS archív

A december 16-i elkeseredett népdühöt újabb mozgalmas nap követte: másnap, 17-én a tömeg még mindig a református templom, illetve az Opera előtti téren demonstrált, majd betörtek a Temes Megyei Tanács épületébe, kidobálták és tűzre dobták a Conducător képeit és könyveit. A kivezényelt rendőrök, katonák, karhatalmisták pedig a tüntetők közé lőttek. A sortűz 58 halálos áldozatot követelt.

Két nappal később több száz letartóztatottat ítéltek el rögtönítélő bírák. A megmozdulások közben már számos más városra átterjedtek, a román határt lezárták, a beutazásokat szüneteltették. Ceausescu december 18-án Teheránba utazott, és csupán hazatérése után, 20-án értékelte tévébeszédben az eseményeket mondván, "reakciós körök és idegen titkosszolgálatok szervezésében huligán elemek provokáltak összeütközéseket".

A vezér december 21-re százezres nagygyűlést hívott össze Bukarest belvárosába, hogy meggyőzze a tömegeket a sokoldalúan fejlett román szocialista társadalom eredményeiről és béremelést ígérjen. Ám ott kifütyülték, petárdarobbanások hangja zavarta meg szavait, a tévéadás megszakadt, a gyűlést be kellett rekeszteni.

A tömeg ellepte a bukaresti utcákat, antikommunista és Ceausescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette. Az utcákon halálos áldozatokkal járó összecsapások voltak a rendfenntartó erőkkel. Hasonló események játszódtak le Aradon, Kolozsváron, Brassóban, Jászvásárban és Nagyszebenben is.

Ceausescuék másnap kénytelenek voltak elmenekülni a román fővárosból. Nem jutottak messze, hiszen az őket szállító helikopternek le kellett szállnia, így hamar elfogták őket, majd a dél-romániai targovistei laktanyába vitték a házaspárt.

December 25-én este a bukaresti televízió bejelentette: az előző nap felállított rendkívüli katonai bíróság Nicolae és Elena Ceausescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, közvagyon rombolásában és a nemzetgazdaság lezüllesztésében, mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket, és az ítéletet végre is hajtották. A házaspár kivégzéséről készült képkockák vágott változatát még aznap bemutatták a román televízióban, a felvételek a nyugati sajtónak köszönhetően azonnal bejárták a világot.

Miért éppen Temesvár?

Felmerül a kérdés: vajon miért Temesvár lett a kommunizmus, a diktatúra sírgödre és miért nem Bukarest? Ennek egyik oka főleg abban keresendő, hogy a többségben románok, magyarok, szerbek (de németek, szlovákok, ukránok, horvátok, csehek és bolgárok is élnek ott) lakta Bánság, ahol Temesvár fekszik, jobban volt informálva, mint az ország többi része, a fővárost is beleértve. A magyar kisebbség tudta fogni a Magyar Televízió műsorát – Tőkés László pedig az MTV legendás, azóta jobb létre szenderült külpolitikai magazinja, a Panoráma számára adott interjút, amiben bírálta a rendszert, és nemzetközi segítséget kért a romániai magyarság jogainak megsértése, a falurombolások ügyében.

„Nem olyan ez a politika, amely egy nemzetközi tiltakozásra feladna egy ilyen tervet. Nem adták fel, csak módszert változtattak: a kivárás, taktikázás, a szemfényvesztés eszközeivel próbálják leplezni mindazt, amit végül mégiscsak megvalósítanak. Tudok például faluról, ahol az emberekkel aláírattak papírt, hogy ők maguk kérjék, hogy telepítsék őket a majdan épülő tömbházakba. Tehát látványos falurombolás helyett az alig nyomon követhető sorvasztás politikáját folytatják. Elmozdítják egy-egy falu orvosát, megszüntetik a kis létszámmal működő iskoláját. (…) Gyakran veszik el a villanyt, és a különböző szolgáltatásokat vonják meg, az üzletek ellátottságát gyengítik” - fogalmazott a riportban.

A Duna, a Tisza és a Maros által határolt Bánság a korabeli Magyarország etnikailag egyik leginkább kevert régiója volt. Magyarok, szerbek, románok, németek és számos kisebb nemzetiség lakta az első világháború végén, így a tárgyalásokkor a területre a magyar kormány mellett Szerbia és Románia is igényt tartott. A régiót a trianoni békeszerződés kettévágta, így nagyobbik, keleti része Romániához, a nyugati pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került.

Temesvár ma

Bár Románia három évtizeddel a fordulat után az Európai Unió legszegényebb államai közé tartozik, Temesvár látszólag virágzik: 2021-ben a szerbiai Újvidékkel és a görögországi Eléfszinával karöltve lesz Európa kulturális fővárosa. Mégis, valami eltörött. Míg Németország zajosan ünnepli a berlini fal leomlásának 30. évfordulóját idén, Temesvár csendben éli meg az évfordulót. Természetesen vannak és lesznek megemlékezések, elsősorban a forradalom áldozatainak emléke előtt tisztelegve, no meg lesz egy, a szemtanúk visszaemlékezéseiből született színházi előadás, illetve egy rockkoncert.

Annelie Ute Gabanyi német politológus szerint arról van szó, hogy sem a forradalom, sem az azt követő évek nem hozták el a megtisztulást. "Elég csak arra gondolni, hogy a Ceausescu-házaspár elmenekülése után több mint 800 embert öltek meg a biztonsági erők. A körülmények és a pontos adatok a mai napig homályosak, és a feltételezett bűnösök ma is büntetlenek. Az ország első elnöke a fordulat után pedig egy korábbi kommunista funkcionárius volt, aki 1996-ig maradt a poszton, és akit 2000-ben újra is választottak" - mondja.

2007-ben, amikor Bulgáriával együtt Románia csatlakozott az EU-hoz, más volt a helyzet, mint a többi, a közösségbe belépő közép- és kelet-európai állam esetében. A jobb élet és a magasabb jövedelem reményében már 3 és fél millió ember hagyta el az országot.

Vannak, akik forradalomként tekintenek az 1989-es év romániai eseményeire, mások külföldi támogatással megvalósult puccsként, megint mások pedig államcsínyként. Tény, hogy valódi felelősségre vonások nem, vagy csak nagyon későn és nagyon kis számban történtek – 2008-ban ítéltek el 15 évre két tábornokot -, és a korábban hatalmon lévő párttagok közül nagyon sokan vállaltak szerepet a következő évek kormányaiban is.

„Hogy mire lenne ma szükségünk? Szilárd jogi alapokra és nem sietve meghozott rendelkezésekre, amelyek a korrupt politikusok bőrének mentését szolgálják” - mondja Adriana Lucaciu. „Olyan stratégiára lenne szükség, amely perspektívát nyújt. Harminc évvel a történtek után még mindig nem tudjuk, merre, milyen irányba tart ez az ország” - teszi hozzá.

Kónya Rita és Rudolf Herbert / Euronews