Albert Levente felvétele

Harmadik meghirdetésre sem kelt el a sepsiszentgyörgyi Bodok Szálloda: egyetlen vevő sem jelentkezett a városháza kiírására.

A következő határidő november közepe, ekkorra ismét ajánlatokat várnak – közölte Antal Árpád polgármester.

Azt is elmondta: a törvény szerint az első meghirdetésen egynél több érdeklődőnek kell lennie, a másodikon már egyetlen beruházóval is tárgyalhatnak – eddig azonban még nem jutottak el. A megyeszékhely főterén álló üres épület iránt tavasszal még három cég is érdeklődött, kérésükre módosítottak is az eladási feltételeken (engedtek az árból és a jótállási pénzből is), az első kiíráson azonban csak egy vállalkozó vett részt, a másodikon és a harmadikon egy sem, ezért kénytelen az önkormányzat – amely a város egyik szégyenét szerette volna eltüntetni, amikor megvásárolta a már kiürített, leromlott, de így is nagy értékű ingatlant, amelynek felújítására nem telik a helyi költségvetésből – újra meghirdetni a versenytárgyalást. (demeter)

Háromszék