GENERÁCIÓS KÜZDELMET HOZHAT AZ ELŐVÁLASZTÁS

Női kihívója lehet Orbán Viktornak

Dobrev Klára és Cseh Katalin
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hölgyek parázs küzdelme várható a közös miniszterelnök-jelöltségért. A két legerősebb ellenzéki párt – a Demokratikus Koalíció és a Momentum – jelöltjei közül kerülhet ki Orbán Viktor miniszterelnök ellenfele a 2022-es országgyűlési választásokon – mondta lapunknak Simon János politológus.

– A vártnál magasabb részvétel, civil szervezetek közreműködése és izgalmas, méltányos jelölti vita cáfolta meg tavaly nyáron az előválasztással kapcsolatos aggodalmakat. A főpolgármesteri előválasztás nagyban hozzájárult a tavaly októberi győzelemhez. Ez az az út, amely az Orbán-kormány leváltásához vezethet, 2022 őszi ellenzéki sikere az előválasztásban rejlik – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester, aki választási győzelmét az előválasztásnak tulajdonítja. Ezzel egyetért Simon János politológus is.

A politikai elemző a Magyar Nemzetnek elmondta: az előválasztás hasznosnak bizonyult, mert annak következtében Karácsony Gergely neve végigfutott a médián. Hozzátette: a kormányzati erők és a jobboldali média is elkövette azt a hibát, hogy

mindennap beszámoltak az előválasztási kampányról, ezzel segítették Karácsony Gergely ismertté válását.

– Az előválasztás mellett szól az is, hogy a kisebb pártok – MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik – politikusainak egyéni érdeke a közös jelöltállítás, mert így még lehetőségük adódik pozíciókat kiharcolni, hiszen a parlamenti küszöb átlépése pártszinten kérdéses számukra – értékelt a politológus.

– Az igazi konfliktus a fiatal és az idős generáció között alakult ki. Az előválasztáson dőlhet el, hogy a Momentum vagy a Demokratikus Koalíció adhatja-e a közös miniszterelnök-jelölt személyét – mondta el a Magyar Nemzetnek Simon János. Kiemelte: arról lehet hallani, hogy hölgyek kerülhetnek előtérbe, Cseh Katalin és Dobrev Klára között dőlhet el az előválasztás. Az elemző szerint az ellenzéki pártok között vannak konfliktusok, ám a törésvonalak nem olyan mélyek, hogy azok meggátolnák az ellenzéki összefogást. – Ha nem tudnak megegyezni, bevonhatnak egy külső, pártokon kívül álló szereplőt – ismertette Simon János. A politológus arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzati választás eredményét nem szabad alapul venni az országgyűlési választás várható eredménye kapcsán, valamint kitért arra is, 2022-ben az fog dönteni, hogy az emberek mennyire elégedettek a kormányzati munkával.

– A választók egyéni szempontok alapján fognak dönteni – összegezett az elemző, aki szerint

az lesz az igazán fontos, hogy az embereknek lesz-e munkája, erősödött-e vagy gyengült-e a gazdaság.

Simon János szerint ezen felül az eredményre döntő hatása lesz annak is, hogy mennyire hitelesek az egyéni választókerületekben az országgyűlési képviselőjelöltek. – Amelyik pártszövetség helyi szinten ismertebb és hitelesebb jelöltet tud felmutatni, az fogja nyerni az adott mandátumot – mondta el a politikai elemző.

Lapunk felkereste az ellenzéki pártokat, hogy támogatják-e Karácsony Gergely javaslatát, miszerint az előválasztáson dőljön el a közös jelölt személye. Eddig csak az LMP-től kaptunk érdemleges választ, a párt egyértelműen támogatja az előválasztás intézményét, mind az egyéni jelöltek, mind a közös miniszterelnök-jelölt kiválasztásával kapcsolatban.

Nagy Orsolya / Magyar Nemzet

39 hozzászólás

  1. BAZSA MÁRI

    A Magyar Nemzet, mint általában marhaságokat ír. Ez a két nő egyenlőre csak önjelölt!!!

    Válasz
  2. Mikulás

    Kongói katolikus hittéritő mondta a múltkor a rádióban, Afrikában ahol matriarchátus van, éppen az okozza a szegénységet. A férfiak úgy általában a kisujjukat sem mozdítják, hogy építsenek valamit, mert a matriarcha bármikor elküldheti a férfit, indoklás nélkül kiadhatja a férfi útját, és hát akkor minek építsen a férfi valamit, ha abban sem lehet biztos, hogy ma éjszaka még megtűrik abban a házban amit ő maga épített. A férfiak kiszolgáltatott helyzete teljesen kiölte az ambíciót a férfiakból, ez tehát a magyarázat olyan Afrikában született pap vagy szerzetes szerint, aki Afrikában szolgál.

    De néhány hónappal ezelőtt, mielőtt a kongói szerzetes ilyen közérthetően elmagyarázta az afrikai matriarchátus működését, egy Amerika fővárosában, Washington D.C. városában szolgáló katolikus pap cikkét olvastam. Ez a pap (neve Monsignor Charles Pope) 60 év körüli, fehér ember, gyakorlatilag egész életét fekete (afroamerikai) többségű amerikai városrészekben szolgálta le, most is egy 95%-ban fekete többségű Washington D.C. városi katolikus hitközséget szolgál már vagy tíz év óta. Na szóval ez a pap mondta, hogy az afroamerikai feketék importálták Amerikába a matriarchátust. Az 1960-as évekkel kezdődően teljesen szétesett a fekete család, keresztény mintájú család Amerikában, a fekete gyerekek 90%-a házasságon kívül születik, és a keresztény család helyét az afrikai eredetű matriarchátus vette át. A matriarcha az úr, mert mint gyerekeit nevelő anya, ő kapja az összes anyagi támogatást az államtól. Ingyen lakás a gettóban (housing project-ben), ingyen villany, mobil telefon, élelmiszer jegy, állami támogatás a gyerekek után, állami támogatás a nőnek akkor is, ha nem dolgozott soha. Szóval az anyamedve az úr a “családi” barlangban, mert az ő kezébe összpontosul minden anyagi erőforrás, a hímek (férfiak) pedig jönnek mennek, esetleg ott laknak egy ideig, azután vagy maguktól továbbállnak, vagy a nő kergeti el őket. És ilyen körülmények között, Amerikában ugyanúgy mint Afrikában, a férfiak nem kötődnek a házhoz ami felett a nő parancsol, jóllehet (Amerikában legalábbis) a nők mint társadalmi osztály nettó élősködők a költségvetésen. A nők társadalmi támogatása, munkanélküli segélye, ingyen lakása, egészségügyi kiadásai, nyugdíja döntően abból a pénzből kerül kifizetésre, amit az Állam Bácsi (Uncle Sam) a férfiaktól levon. Az élősködő nők az Állam Bácsi kitartott q.rvái, na ezért igazán megérte Luxemburg Rózsikának és a többi feminista felforgatónak kiharcolni a nők szavazati jogát! Hogy minél több “ingyen” cuccot szavazzanak meg maguknak, a férfiak véres verítéke árán!

    Amerikában az élősködő fekete nőket a fekete férfiak is megvetik, de már lassan a fehér nők is követik a fekete nők rossz példáját.

    Tóducz Úrnak ajánlom a fentieket. Azt nem tudom, hogy Erdélyben mennyire kurvultak el a nők a feminista ideológia hatására, de Amerikában a zsidó feminizmus, az afrikai matriarchátussal övezve, már úgy pusztít mint egy járvány, és nincs ellene gyógyszer, kivéve a KATOLIKUS EGYHÁZ hivatalos tanítása, no meg persze az Iszlám ahová önkéntesen tódulnak az olyan 50 éves tyúkok, mint az ír katolikus családban nevelkedett Sineád O’Connor énekesnő, miután 30 éven át lázadozott a Katolikus Egyház tanításai ellen.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves, aranyos Mikulás bácsi, nagyon szépen köszönöm a fenti hosszú lére eresztett ajánlását, megtisztelve érzem magam és már a december ötödike esti ajándékáról is lemondok, tessék rászorultabbnak szállítani. Nem kell a biciklit a jóérzés és a normalitás határán túl tolni!

      Válasz
    • Mikulás

      Csak még annyit, hogy a vén spiné Angela Merkel is jobban tette volna, ha gyereket szül vagy fogad örökbe, esetleg elmehetett volna apácának mint Kalkuttai Szent Teréz anya, mert így is, úgy is egy szép és tiszteletre méltó női hivatást teljesített volna, ahelyett hogy Európát “vezeti” a szakadék és a megsemmisülés felé.

      Ugyanúgy ahogy Luxemburg Rózsika is jobban tette volna, ha férjhez megy és gyereket szül, ahelyett hogy 600? vagy 650? szerelmes levelet írt a nálánál 16 évvel fiatalabb Kostyához.

      Válasz
  3. antal m.

    Akkor mosolyoghatunk a szép arcok közt!

    Válasz
    • TÓDUCZ
  4. Édes Erdély

    Gyurcsányné nagyon szeretne miniszterelnök lenni.
    És a végtelen demagógiája révén nagyon veszélyes ellenség is!

    Válasz
  5. Nyilas

    Azért a világunk szellemi, erkölcsi szinvonalát minősiti, hogy egy Cseh Katalin felvetődhet mint egy ország miniszterelnöke.
    Abban viszont igaza van Simon Jánosnak, hogy a kormányközeli média jelentős mértékben hozzájárult LKarácsony Gergely győzelméhez

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves Nyilas úr, azért az ilyen botmixeres Katkák megjelenéséért a fidesz lagymatag politikai elképzelései, taktikázásai is hozzájárultak, hisz több, mint 10 év alatt nem reformálták meg a fő libernyák képző fészkeket (ELTE, Színészképző tanodák, stb.), s most “forró” őszt vizionálnak megmondóembereik. Fletó nyugodtan árulhat még hazát és szervezkedhet, külföldről pénzelt Magyarország ellenes “magyar” kommandók izmosodnak az országban.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves Nyilas úr, ha a fidesz komolyan gondolta volna az elszámoltatást, akkor elszámoltatónak nem a gyengeelméjű Budai Gyulust teszi oda. Ma már a szegedi Csillagban kéne üdüljenek Fletó és Botka, snapszlizva.

        Válasz
        • Nyilas

          Egyetértek.

          Válasz
          • éBER

            A Fideszről nem szabad negatív dolgokat mondani, hisz ők tökéletesek.

          • TÓDUCZ

            Na, ne tessék mondani!

  6. Mikulás

    Na ki lesz Atilla király, Árpád fejedelem, Szent László király, Hunyadi János méltó utódja Magyarország élén?

    A “sötét középkorban” a magyarokat férfiak vezették, akik ha harcolni kellett, saját életük árán is győzelemre vezették a hadat, vagy pedig tisztességgel elestek a csatában. A felvilágosult emancipált újkorban, ahol a nők “egyenlőek”, emancipuncik akarják vezetni a férfiakat is, szaladgálnak mint csótányok a tévé székház folyosóján, és hisztiznek miután nekifutván a csukott folyosóajtónak lepattannak róla.

    Na megyek a KATOLIKUS templomba egy kis józan észért, ahol Jézus Egyházát nem fogja soha nő vezetni, se helyi szinten (püspök, pap), se egyetemes szinten (római pápa).

    A női vezetés eredményeit közben megcsodálhatjuk Svédisztánban, ahol egyelőre még a Svéd Lutheránus Egyházat is, meg a svéd kormányt is főnénik vezetik, de szerintem már nem sokáig, csak addig amíg megérkeznek Ahmedék és burkába parancsolják a nőket.

    Válasz
    • ez van

      És Johanna?

      Válasz
      • Dobai

        Így van ez van detektív úr. Miki bátyám nem akar
        tudni Johanna női pápáról, aki három évig
        vezette a pápista egyházat.
        Amerikában 145, világszerte pedig 204 női katolikus
        pap van. Azok egyházkerületeket kik vezetik? – a harangozók?
        Már ideje lenne rájönni arra, hogy a nők nem csak szebbek,
        hanem okosabbak is a férfiaknál.

        Válasz
        • Mikulás

          Kedves ez van és Dobai uraim,

          Ezt a Johanna női pápa, meg női katolikus papok dolgot nem tudom komolyan venni. Ilyen nincs a Katolikus Egyházban, legfeljebb szédült tyúkok vannak és pályát tévesztett színésznők, akik beöltöznek valami maskarába és úgy tesznek, mint ha papok vagy pápák lennének.

          Továbbra is javaslom, a nemlétező “Johanna női pápa” helyett beszéljünk a létező, és Trianon által leigázott országunk számára utat mutató Szent Johannáról, az Orleans-i szűzről. Hogyan történt, hogy Isten egy gyönge nőt, 16 éves szűzet bízott meg, hogy Franciaországot felszabadítsa az angol iga alól, mert a francia férfiak gyávák voltak, lusták és kicsinyhitűek? A férfiak már belenyugodtak Franciaország Trianon-jába, mert száz évnyi angol megszállás kiölte belőlük a hitet. Ismerősen hangzik a történet? Van mondanivalója számunkra, 21. századi magyarok számára?

          Válasz
          • TÓDUCZ

            Kedves, aranyos és drága Mikulás bácsi, ne tessék erőltetni a hülyeséget, mert nem tudományos!

          • Mikulás

            Csakhogy Johannát, az Orleans-i szűzet aki elűzte az angol megszállókat Franciaországból 1428-29 körül, hivatalosan szentté avatta a Katolikus Egyház az 1900-as évek elején.

            Hogy mindez hülyeség és nem tudományos, Tóducz Úr szerint? Bizony, Isten bölcsessége ostobaságnak tűnik a világ szemében. De a végén ez a világ elenyészik, Tóducz Úr tudománya is megszűnik, Isten pedig örökre megmarad.

          • Mikulás

            Pontosítok, Szent Johannát, az országot rabló angol megszállók elűzőjét 1920 május 16-án avatta szentté a Katolikus Egyház, mintegy két héttel a gyalázatos Trianon diktátum kihirdetése előtt.

            Az akkori pápa, 15. Benedek pedig elítélte az Első Világháborút lezáró nemzetközi egyezményeket, mondván, hogy azok a bűnt, a rablást, az igazságtalanságot szentesítették

            Én megint mondom, Szent Johanna története tanulságos számunkra is, mert ott úgy tűnik isteni beavatkozás történt, Isten a legvalószínűtlenebb felszabadítót küldte Franciaországnak egy 16 éves lány személyében, aki 1428-29-ben katonai hadjáratot vezetett és kiűzte az angolokat Franciaországból.

          • TÓDUCZ

            Drága, aranyos, kedves Mikulás bácsi, ne tessék a hatás fokozásáért belekeverni Istent is.

          • Dobai

            Amikor egy kellemetlen téma kerül terítékre, akkor a szuperszonikus
            katolikus hittörténész Mikulás, angolosan elkanyarodik a témától.
            Már Jeanne d’Arcnál tart, de még mindig nem tudtuk meg semmi újat
            Johanna(VIII. János) nő pápáról.
            Itt az urakat az érdekelné, hogy Johannának hány uncia volt a puncia.
            Na, Miki bátyám rajta! A változatosság kedvéért erről írjon
            egy rövid 100 oldalas beszámolót.

          • Mikulás

            Dobai bátyám kitartó érdeklődése kapcsán kénytelen leszek utána nézni, hátha tényleg megvizsgálták, hány uncia a Johanna “női pápa” puncia. Mert olyasmi rémlik a történelemből, pappá szentelés előtt igenis meg kellett nézni, hány arasz a ..asz. Mert csak olyan férfit volt szabad pappá szentelni, akinek nemi szervei nem hiányoznak. Tehát ha például az illetőnek a keresztes háborúban összezúzta egy ágyúgolyó a férfiasságát, vagy ha kiherélték az illetőt hogy szép magas hangon tudjon énekelni, ami állítólag szokás volt a Bizánci Birodalomban és eunuchok énekeltek a konstantinápolyi Hagia Sophia bazilikában, akkor az ilyen megcsonkult vagy megcsonkított férfit a Katolikus Egyház szabályai szerint nem volt szabad pappá szentelni. Persze, hogy a Róma ellen folyton lázadozó görögök hány kisfiút heréltek ki Konstantinápolyban, hogy szebben tudjanak énekelni, az már legyen az ő bűnük, ne tessék vele Rómát vádolni.

            Na szóval, csodálkoztam rajta, miért kellett még ezt is megnézni, mielőtt pappá szenteltek egy férfit, és lehet, hogy most a 21. században is ugyanúgy megnézi a Katolikus Egyház szakavatott orvosa, de most éppen ez van uram és Dobai bátyám győztek meg róla, hogy a Katolikus Egyház itt is bölcsen, helyesen, előrelátóan cselekszik.

            Érvényes házasságot sem köthet a Katolikus Egyházban az olyan férfi, akinek hiányzik a gyerekcsináló szerszáma.

            De Johanna “női pápa” esetére visszatérve, hogyan lehetne valakit pappá szentelni, püspökké vagy pápává tenni, ha egyszer nem ityeg a fityeg? Mert nincs neki, ami ityegjen?

          • ez van

            Kedves Mikulás, az unciás méréseket Johanna után vezették be, épp az araszos mérési biztonság kedvéért. Hogy csupán legenda az egész, lehet, mint az is, hogy az első római pápa Péter apostol volt. De ez a muzulmán betörésen mit sem változtat.

          • Mikulás

            Ilyen nagy vala g ondunk rá, hogy Johanna “női pápa” vala… mely testrészének problémáját alaposan szemügyre vegyük! Mérlegre tettük, unciánként megmértük mint az aranyat,
            széltében -hosszában megvizsgáltuk, felmértük mélységeit!

      • Mikulás

        Ja én azt hittem, Szent Johannáról van szó, az Orleans-i szűzről akinek története TRIANON miatt különösen releváns számunkra. Már elkezdtem írni egy rövid kétszáz oldalas kommentet, küldöm amint befejeztem.

        Szt. Johanna a megszállt Franciaországból űzte ki az angolokat, száz évnyi angol megszállás után.

        Válasz
        • ez van

          Ötszázhetven évvel lapozzon visszább, Mikulás.

          Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves, aranyos Mikulás bácsi, volt már matriarchátus, s túlélte az emberiség.

      Válasz
      • Nyilas

        Na, ezt a fajtát, a fehér emberiség, nem biztos, hogy túl fogja élni

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Milyen az az ez a fajta?

          Válasz
          • Nyilas

            Ami felé most éppen tartunk Tóducz úr. Be tudja ezt ön nagyon jól. a Tűsarlus hadügyminiszteres, az FGj-s kancelláros, a Cseh Katákás miniszterelnökvárományost.

  7. joe

    Orban Viktor Miniszterelnoknek kihivoja lehet,de gyozni ellene nem egyhamar.

    Válasz
    • Szekely Attila

      joe azt kihagytad , hogy addig amig Orban Viktor elvtars fonoke Netanyahu csak neki is a barsonyszeke nagyon inog a korupciosgyanus ugyei miatt.

      Válasz
      • joe

        Attila.majd jobban lebetponozzak,es akkor nem fog inogni. Hidd el hogy mindketten ott maradnak,ahol vannak. Csak sokan nem latnak a szinfalak moge.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jócka bá, ha az a baj, hogy Ön csak a színfalak mögött lát.

          Válasz
          • joe

            Maga pedig a szinpadon levo szereploket nezi,es elhiszi,hogy amit jatszanak az a valosag,mert hevuleteben beleeli magat es ott kepzeli magat kozottuk. De csak nezo,azt is megkell fzesse.

          • TÓDUCZ

            Jócka bá, nem azért járok színházba, hogy a kulisszában ücsörgő díszlettologatókat kukucskáljak!

  8. TÓDUCZ

    Ki, téglaképű Gyurcsányné Klárika, Bangóné, Kunhalmi, botmixeres Katka, Donáth Nusi, Széllelbélelt Berni, táskás szemű Szabó Tímea?

    Válasz

Hagy egy Válaszot Édes Erdély-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük