A magyar nyelv foszladozásának megakadályozása céljából január 31-e és február 2-a között idén is Sepsiszentgyörgyön rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny országos döntőjét. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által szervezett megmérettetésre 72 diák és 12 kísérőtanár érkezett Erdély, Partium és Bánság 12 megyéjéből.

Nem véletlen, hogy Háromszék központja ad otthont immár hagyományosan a rangos vetélkedőnek, hiszen 1992-ben itt jegyezték be az anyanyelvi mozgalom szervezését és szakmai irányítását felvállaló AESZ-t. Ugyanakkor itt található a szövetség irodája, és itt folyik a szervezőmunka is Ördög-Gyárfás Lajos ügyvezető elnök irányításával. Az elnökség tagjai azonban Erdély különböző vidékeiről kerültek ki, a tágabb körű vezetésben pedig minden magyarok lakta megye képviselteti magát. Hiszik és vallják, hogy az önazonosság megőrzésének legfőbb feltétele a nyelv megtartása. Éppen ezért minden magyar közösségben szükség van a nyelv karbantartására. Szükség van a szabályozottság és a helyesség érvényesítésére, a teremtő nyelvi erők működtetésére, a tudatosság és a nyelvi hűség erősítésére.

A Székely Nemzeti Múzeumban (SZNM) megtartott péntek reggeli megnyitó után a résztvevők átvonultak az esemény színhelyéül szolgáló Mikes Kelemen Elméleti Líceum épületébe. A verseny két próbából állt. Tollbamondásból, melynek hanganyagát dr. N. Császi Ildikó, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára állította össze, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, dr. Cs. Nagy Lajos által szerkesztett feladatlap megoldásából. Mindketten részt vettek a javítóbizottság munkájában is. A Tanügyminisztérium által kinevezett 14 tagú országos versenybizottság elnöke Péntek János, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem ny. egyetemi tanára, az MTA romániai illetékességű területi bizottsága, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szakmai vezetője volt. Az eredményhirdetésre szintén a SZNM Bartók-termében került sor szombat délelőtt.

Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő köszöntőbeszéde után dr. N. Császi Ildikó ismertette a Sütő András írásaiból választott, valamint azokhoz kötődő, 300 szavas szövegrész (tollbamondása nyomán született dolgozatok) elbírálásának módszertanát, illetve értékelte a teljesítményeket. Ennek során kiderült, hogy a legjobb tollbamondás 9 hibapontos volt, ami igen szép eredménynek számít, mint ahogy a résztvevők zöme által elért 30 hibapont körüli is. A feladatlapok megoldásait értékelő dr. Cs. Nagy Lajostól megtudhattuk, a legjobb versenyző 98 pontot ért el a lehetséges 100-ból, az átlagos megoldási mutató pedig 70 és 80 pont közé tehető, ami szintén jónak nevezhető.

Az I. helyet Balló Ignác Norbert, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum XI. osztályos tanulója érdemelte ki, felkészítő tanára Török Katalin. A Biró Sára tanárnő által felkészített Goró Ágota, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium XI.-es diákja végzett a II. helyen. A III. helyet sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium XII.-es tanulója, Teleki Réka szerezte meg, akit Tókos Ibolya Lujza tanárnő készített fel. Ők fogják Erdélyt képviselni a februárban Gyulán megrendezendő Kárpát-medencei döntőn.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó