Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar énekese is felidézte az életében meghatározó nemzettudattal kapcsolatos történeteket.

Nyerges Attila énekes, színész a Duna Televízióban elmondta, hogy 2004-ben édesapjával a rádióban hallgatták a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményét. Úgy fogalmazott:

„Még életemben nem szégyenkeztem úgy, mint aznap este”.

Hozzátette, olyan dologért kellett szégyenkeznie, amit nem ő okozott.

Felidézte, hogy zenekarával többször játszottak Gyergyóban. Turnéjuk végén, miután elköszöntek mindenkitől, az őket fogadó házigazdának azt mondták, igyekeznek újra eljutni hozzájuk. A házigazda válasza az volt:

„Gyertek bármikor! Mi itt leszünk.”

Tudták, hogy addigi életük egyik legfontosabb mondatát hallották akkor – emlékezett vissza Nyerges Attila. (hirado.hu)