A Székelyföldi Grafikai Biennálé 2020-ban ünnepli megalapításának tízéves évfordulóját. A szervezők január 14-én sajtótájékoztató keretében mutatták be az idei kiadás koncepcióját,  ismertették az újdonságokat illetve az idei biennálé szerkezetét.

A hatodik alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény kiváló alkalom a szervezők számára, hogy összegezzék az elmúlt évtized tapasztalatait, és ezeket a soron következő rendezvény szervezése kapcsán kamatoztassák.

A nemzetközi szakmai seregszemle megvalósult kiállításai, az elmúlt évek során benevezett művek szakmai minősége és mennyisége azt igazolta, hogy a grafikai eljárások és az ezeken keresztül történő különböző képi megjelenítési formák fejlődése folyamatos.

Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszöntötte a sajtó képviselőit és elmondta: „Az Erdélyi Művészeti Központ a biennálé egyik kedvezményezettje, hiszen az intézmény műtárgy állományába kerülve a nyertes alkotások, nemzetközi hátteret nyújtva erősítik a gyűjteményből válogatott kiállításaink színvonalát. Ezáltal mutathatjuk meg nemcsak a világra való nyitottságunkat, hanem, azt is, hogy az intézményünk által képviselt regionális alkotások igenis versenyképesek a világ kortárs művészetével.”

Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora az idei kiadás koncepcióját és a rendezvényre vonatkozó újdonságokat illetve változásokat ismertette a sajtó képviselőivel.

A 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé azokat a szakmai tendenciákat hivatott bemutatni, amelyekre a kísérletezés, a határok átlépése, az esztétikai normák újraértelmezése vagy a korábbi hierarchiák lebontása a jellemző. A G6 arra vár válaszokat, hogy a különböző nemzetiségű és kultúrkörhöz tartozó alkotók miként reagálnak a saját környezetük vagy a nagyvilág által feltett kérdésekre a kortárs művészet nyelvén. Milyen válaszokat adnak globalizációs, politikai, gazdasági és egyéb társadalmi kérdésekre? Miként jelenítik meg közvetlen környezetük vagy saját személyes létük problémáit művészetükben, a kortárs művészi grafika nyelvén miként érvényesülhet hagyomány és abszolút megújulás.

„Mint szakmai előrelépés, kiemelném, azt háromoldalú együttműködési megállapodást, amelyet a neves Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálét szervező irodával valamint a Miskolci Grafikai Triennálét szervező Miskolci Galéria vezetőivel kötöttünk. Így lehetőségünk nyílik egymás rendezvényeinek népszerűsítésére, a tapasztalatok megosztására, csereprogramok szervezésére a művészek és a kiállítások között, díjak kiosztására egymás rendezvényein. A Székelyföldi Grafikai Biennálén kiosztott krakkói díj nyertesének lehetősége nyílik egyéni bemutatkozásra Krakkóban.” – mondta Ferencz S. Apor.

Az érintett szakma 2020. március 20-ig, kizárólag webes felületen jelentkezhet, nevezni a biennálé honlapján, online űrlapon keresztül lehetséges. A beválogatott művek, a biennálé katalógusának illetve kiállításának anyagát képezik majd. A pályázati kiírásról és a szabályzatról bővebben a www.grafikaiszemle.ro honlapon tájékozódhatnak.

Az idei biennálé megnyitójára illetve díjátadó ünnepségére, 2020. október 9-én kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Ezt megelőzően megnyílik az előző szemle nyertesének, Jing Liu kínai képzőművész kiállítása is. Továbbá a biennálé programjait, kísérő rendezvények bővíti majd, több székelyföldi településen.

Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója a szervezőket, támogatókat ismertette, majd elmondta: „A rendezvény a három megye közös szervezésében valósul meg, több éves kihagyás után Maros megye is határozottabban jelen van a szervezők sorában a Maros Megyei Múzeum által, ahol a 2020-as biennálé anyagának válogatását is kiállítják majd.” Továbbá kiemelte, hogy a G6 céljai között szerepel az is, hogy a képzőművészeti alkotásokat értelmezhetőbbé és elérhetőbbé tegyék a laikusabb közönség számára.

Az esemény a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kovászna, Hargita és Maros Megyék Tanácsai, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ valamint a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg. (Fotók: Vargyasi Levente)