A brexitről és az illegális bevándorlásról tanácskoztak az Európai Unió intézményeinek vezetői, illetve a tagországok állam- és kormányfői Salzburgban. A két napos találkozó tanulságait helyszíni tudósítóink foglalták össze.

— Bizakodó hangnemben kezdődött a salzburgi mini EU-csúcs, mindenki optimista volt, hogy fejlődés érhető el a brexit-tárgyalásokban, de végül más fordulatot vett a tanácskozás, amikor Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke lesöpörte az asztalról Theresa May javaslatait.

A brit kormányfő ragaszkodik feltételei teljesüléséhez, különben nincs megállapodás. Az Európai Unió szerint azonban a javaslat, ebben a formájában, elfogadhatatlan. Ezzel nehéz helyzetbe hozták a brit miniszterelnököt, hiszen javaslatát így már az EU is visszautasította, csakúgy mint korábban saját párttársai közül többen, plusz az ellenzéki munkáspárt.

Sokak szerint ez azt jelenti, hogy May tervezte kimúlt, amivel nagyok kicsi mozgástere marad, ráadásul az idő is gyorsan fogy. A brit kormányfőnek tehát gyakorlatilag mindent elölről kell kezdenie: a tervezet mellé kell állítania saját pártját és az EU-t is meg kell győzni még a következő csúcstalálkozó előtt. Ez nehéz feladat, ráadásul így újra felvillan a lehetőség egy megállapodás nélküli brexitre – mondta Salzburgban az Euronews tudósítója, Darren McCaffrey.

Az európai uniós állam- és kormányfők beszéltek az illegális migráció kérdéséről is. Két legfontosabb feladatnak az afrikai államokkal folytatott együttműködés fejlesztését és közös határőrizet erősítését nevezték, de ebben a kérdésben egyelőre eltérőek az álláspontok.

— Mint kiderült, az Európai Bizottság által előterjesztett tízezer fős határrendészeti létszámbővítésnek nem lesz egyszerű az elfogadása, hiszen csak Orbán Viktor magyar kormányfő szavaira emlékezve, aki azt mondta, hogy ő nem szeretné átadni Magyarország határőrizeti jogát az Európai Uniónak, bár hogy valóban ezt tartalmazza-e az előterjesztés, az még tisztázatlan.

Minél tovább tart a vita Európa menekültpolitikájáról, illetve annak kialakításáról, annál inkább kiderül, hogy a felek nagyon távol vannak egymástól az álláspontjaikat tekintve. Legközelebb november 17-én és 18-án lesz európai uniós csúcstalálkozó, akkor folytatódhatnak a tárgyalások – foglalta össze Csákány Róbert, az Euronews helyszíni tudósítója.

Euronews