A perui hagyományok szerint a sámánok a természet papjai: értik a nyelvét és képesek közvetíteni tanításait az emberek felé. Gyógyító erejük szintén a természet erejéből táplálkozik, amelynek az ember testi, lelki és szellemi vonatkozásaiban is szerves része.

Misztikus cselekedeteik értelmét csak a beavatottak ismerik, mégis mindenkire hatással vannak, aki kapcsolatba kerül a szertartásaikkal. Kevesen tudják, hogy Peruban a sámánokat nemzeti kincsként tartják számon, a helybeliek – és egyre gyakrabban a messze földről odalátógatók – gyógyító erejükben bízva keresik fel őket, amikor a hagyományos gyógymódok csődöt mondanak.

Peru misztikus arca – Sámánok és mesternövények címmel ebbe a misztikus világba szeretnénk elkalauzolni közönségünket Dáné Melinda Csilla gyógypedagógus és dr. Szalma Anna-Mária néprajzkutató segítségével, akik maguk is tapasztalhatták a gyógyító sámánok működésének erejét.

A Györkös Mányi Albert Emlékház Nyitott szemmel című világjáró sorozatának idei első estjére 2020. január 30-án, csütörtökön, 18.30 órától kerül sor. A sorozat társszervező házigazdája Laczkó Vass Róbert. Szeretettel várunk mindenkit!
***
A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervező házigazdája Laczkó Vass Róbert.