Megérjük-e valaha, hogy a tanévkezdés ne elkeserítő vagy egyenesen röhejes eseményektől legyen hangos? Idén a nebulók alig foglalták el helyüket az iskolapadban, máris három elgondolkodtató eset is borzolja a kedélyeket.
A legsúlyosabb a Szatmárnémetiben oktató tanítónő esete, aki gázspray-vel fújta le két előkészítő osztályos, hatéves diákját, merthogy azok, állítása szerint erőszakosakká váltak és rátámadtak. Az eset, azon túl, hogy abszurd, komoly aggodalmakra ad okot a pedagógusi pályára jelentkezők alkalmasságát illetően. Az eset tovább növeli a hazai oktatással kapcsolatos kérdések számát, miközben egy újabb történet, a Giurgiu megyei Clejani-béli eset újabb problémákat jelez. A sokak számára valószínűleg ismeretlen településen pár napja három – 8, 9 és 10 éves – tanuló órák után romhalmazzá változtatta az őrizetlen iskola berendezését. A három gyermek – közülük az egyik pszichés gondokkal is küzd – tette a szülői felelősségről és az otthon tanultakról, neveltetésről is szól, de az oktatás hatékonyságára is rámutat. A település polgármesterének a történtek kapcsán megfogalmazott szavai pedig minősíthetetlenek: amint sikerül helyrehozniuk az iskolát, egy papot is hívnak, szentelje meg, hogy többé ilyesmi ne forduljon elő.
A fentiekhez képest a harmadik eset már szinte jelentéktelennek tűnhet – az ékezetes betűk (hosszú ő és ű) nélküli, hatodikosoknak szóló, másodnyomásban megjelent magyar tankönyvek története –, de sajnos a romániai tankönyvkiadás körüli káoszt ismerve, félvállról semmiképp sem vehető. Mert az ugyan elfogadható, hogy a technika ördöge közbeszólt, de elég nehéz helytálló magyarázatot találni néhány kérdésre. Például: a hibára miért csak azt követően derült fény, hogy a diákokhoz kerültek a tankönyvek? Egyszerű állampolgárként azt gondolnánk, hogy a felelősök talán több odafigyeléssel viszonyulnak ezekhez a kiadványokhoz – lévén, hogy a maguk módján specifikusak, értsd kényesek –, és a végső termékre is ránéznek. Kérdeznénk tisztelettel, nem arról van-e szó, hogy jó szokás szerint ismét csak az utolsó száz méteren sikerült kinyomtatni és szétosztani a kiadványokat, és a nagy kapkodásban senkinek sem volt már se kedve, se ideje ellenőrizni? Fő, hogy elkészült, az pedig másodlagos, hogy közben ezzel az újabb bakival még nevetségesebbé teszik az egész, így is számos sebből vérző tankönyvkiadást.
A három eset kapcsán persze lehet mutogatni, felelősöket keresni, bőszen vizsgálatokat indítani, kirúgni, fegyelmiket osztogatni és így tovább, de mindezek nem oldják meg a romániai oktatási rendszer súlyos válságát. Azt ugyanis a döntéshozók évek, évtizedek óta képtelenek orvosolni, így zavartalanul folytatódhat a lejtmenet.
Nagy D. István / Háromszék