Két robbanószerkezetetttaláltak levelekben, melyeket a volt elnöknek, Barack Obamának, és Hillary Clintonnak, a volt külügyminiszternek és demokrata elnökjelöltnek címeztek – számolt be a New York Times az amerikai Sercet Service (titkosszolgálat) közlésére hivatkozva szerdán.

A szerkezetek hasonlítottak arra, amit hétfőn Soros György otthonánál találtak.

A közleményben azt írták, hogy két gyanús csomagot vizsgáltak meg, amit a titkosszolgálat által védett személyeknek címeztek: Clintonnak és Obamának.

A csomagoknál rögtön azonosították a postai csomagok rutinszerű átvilágításánál, hogy lehetséges, hogy robbanószerkezetről van szó, és eszerint kezelték őket. A védett személyek nem kapták meg a csomagot, és nem is fenyegette őket a veszély, hogy a kezükbe kerüljön.

Azt is közölték, hogy most vizsgálják a csomagokat, hogy azonosíthassák, honnan származnak, ki küldte őket.

Sem Clinton, sem Obama nem volt kockázatnak kitéve – írják.

Kiürítették a CNN épületét is

A New York-i rendőrséget riasztották a Time Warner székházához, hogy megvizsgáljanak egy gyanús csomagot. A cég egyik leányvállalata a CNN. Azt még nem lehet tudni, hogy valóban robbanószerkezett miatt történt -e a riasztás, és ha igen, van-e bármi köze a másik három A bombához.

A Fehér Házba is küldtek gyanús csomagot

Az elnöki hivatal postázójánál is gyanús csomagra bukkantak. Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a helyzetről. Az elnöki hivatal közleményt adott ki, amelyben "erőszakos támadás kísérletének" minősítette és elítélte a gyanús csomagok küldését.

A Fehér Ház "hitványnak" nevezve a cselekedeteket, bejelentette: bárki legyen is az elkövető, a törvény teljes erejével járnak el ellene.

Euronews