Oktatási minisztérium: 1889-re nőtt azoknak a tanintézeteknek a száma, ahol kizárólag online zajlik az oktatás

Országszerte 1889 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott kedden a tanügyminisztérium.

A megyei tanfelügyelőségek által kedd délig közölt adatok értelmében az ország 10.736 tanintézményében a zöld forgatókönyv szerint, azaz személyes jelenléttel zajlik a tanítás, 5031-ben a sárga forgatókönyv szerinti, azaz hibrid oktatás zajlik, 1889 tanintézetben pedig a piros forgatókönyv alapján, kizárólag online folyik a tanítás.

A szaktárca megjegyzi, hogy 284 iskolában a tanulók és tanárok körében jegyzett koronavírusos megbetegedések indokolják a digitális tanrendet, 1605 tanintézetben pedig részben a településen regisztrált magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.

Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.

Agerpres

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük