Könyvbemutatókra, színházba, kiállításokra, bűvészműsorra és a Borudvarba várják csütörtökön a forgatagozókat. A kínálat széles skálán mozog, gyerekeknek, fiatalabbaknak és felnőtteknek is ajánlunk programokat erre a napra.

Beindul a pörgés a Teleki Tékában csütörtökön, ugyanis az eddigi kerekasztal-beszélgetések és tematikus séták mellett kezdetét veszi a Könyvvásár, amelynek keretében több könyvbemutatóra is sor kerül. A megnyitón olyan marosvásárhelyi személyiségekkel beszélget Lázok Klára főkönyvtáros, akik sokat tesznek azért Marosvásárhelyen, hogy az olvasás népszerű és kedvelt elfoglaltság legyen ma is. A Te még olvasol? Miért? Olvasásra nevelési gyakorlatok Marosvásárhelyen címet viselő beszélgetés 15 órakor kezdődik. 17 órától a Polis könyvkiadónál megjelent Alattvalónak alkalmatlan. Pályakép Gálfalvi Györgyről című könyvet mutatják be, majd 18.30-tól Molter Károly: Komor korunk derűje illetve Vitorlaének. Fiatal költők antológiája „Újratöltve” 1967-2017 című kötetek bemutatására kerül sor. Az estét a Tékában Szotyori Anna Marosvásárhely-metszeteinek kiállítása, a Vásárhely-villanások zárja 19 órától.

A Színházi Forgatag keretében minden korosztály talál magának kedvére valót. Gyerekeknek (és nem csak gyerekeknek) szóló bűvészműsor lesz az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház kistermében, Ledniczky Béla Belloni bűvész előadásában 17 órától. Tinédzserekenek a Kamaszok Ifjúsági Színtársulat flashmobját ajánljuk, melyet a Kövesdombon, a Maros Művészegyüttes székháza előtti játszótérnél láthatunk 19 órától. Ugyancsak este 7-től a Magyar Állami Népi Együttes lép a Nemzeti Színház színpadára a Magyar rapszódia c. táncműsorral.

Végül pedig a Borudvar kínálatával zárjuk a csütörtöki ajánlót. A Forradalom utcai Borudvarban 16 órától az idén ötven éves nagyváradi Metropol zenekar vezetőjével, Virányi Attilával beszélget Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója. 18 órakor a Liliac pincészet boraival ismerkedhetünk meg jobban, majd 20 órától a B.Eat bisztróban borvacsorára várják az érdeklődőket. A Borudvarban csütörtökön az Eztán Együttes zenél.

A Vásárhelyi Forgatag augusztus 27. – szeptember 2. között zajlik, további információért érdemes felkeresni a www.forgatag.ro honlapot vagy a Vásárhelyi Forgatag Facebook oldalát.

A Vásárhelyi Forgatag kommunikációs csapata