A Romániai Magyar Közgazdász Társaság alapos megfontolás után idén is megszervezi hagyományos konferenciáját de nem éppen szokásos módon.

Október 10-én a hatályos jogszabályokat figyelembe véve 50 személy vehet csak részt az eseményen de a jó hír az, hogy online térben bárki csatlakozhat szervezett előadásaira, melynek központi témakörét az aktuális változás dinamikája ihlette.

A XXIX. Közgazdász Vándorgyűlés más lesz, mint bármely eddigi, hiszen a járványhelyzet kellős közepén a legfontosabb mindenki egészsége. 2020-ban az alkalmazkodás alapvető fontosságú, úgy témában, mint térben, így az idei konferencia témája sem tér el ettől Válság- ellenség vagy lehetőség? címmel.

Ezen a vándorgyűlésen olyan kialakult helyzetekre szeretnének rávilágítani meghívott előadóink, melyek a járvány következtében úgy a közoktatást, mint a gazdaságot látványosan befolyásolták és új megoldásokra, kihívásokra késztettek bennünket.

Három panel keretén belül, három különböző ágazat perspektíváját és helyzetét fogják tárgyalni előadóink, így beszélhetünk nagy váltásokról és változásokról vállalkozások, gazdaság és oktatás témakörében. Az első panelben Bálint Csaba (a Román nemzeti Bank vezetőtanácsának tagja, makrógazdasági elemző): Mennyiben más 2020? és Nagy Károly (vezérigazgató (Promelek): Na, hogyan tovább?, a második panelben dr. Geréb László (egyetemi docens, a REGA Régiókutató Egyesület elnöke) : Válság 2020. Van, nincs? Volt, lesz? és Farkas Levente (a marketingiskola.ro és a Clarity Consulting tulajdonosa): 2008 vs. 2020 című előadását hallhatják. A harmadik panelben Tánczos Levente (egyetemi tanársegéd, Sapientia EMTE, csíkszeredai Kar ) és Módi Tímea (tanár, Báthory István Elméleti Líceum): Kihívások az oktatásban című beszélgetését követhetik majd az érdeklődők az RMKT Facebook oldalán

Kiemelt fontosságú az, hogy miként tekintünk mindarra, ami körülöttünk zajlik jelen időben és miként alkalmazzuk a változásmenedzment fortéjait azért, hogy továbbléphessünk új erővel.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság legnagyobb eseményének célja minden évben lehetőséget nyújtani szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre, valamint új tapasztalatok és ötletek szerzésére. A Vándorgyűlés az elmúlt évek során minden alkalommal közel 300 résztvevőt tudhat magáénak. Idén kivételes módon a konferencia helyszíne Kolozsvár, ahol bár a résztvevők száma sokkal kisebb lehet, lehetőséget is ad, hogy online azok is követni tudják, akik nem tudtak volna a kincses városba jönni ebben az évben.

A 2021-es XXX. Közgazdász Vándorgyűlést az eredeti tervek szerint, Szatmárnémetiben tartja a szervezet, reménykedve abban, hogy a személyes találkozás is újra megengedett lesz.

Részletesebb információkért kövessék az RMKT Facebook oldalát a következő linken: https://www.facebook.com/rmkt.ro