Bagbox iskolatáska kínálata igen sokrétű és még a keresésben is nagy segítségünkre vannak. Külön alcsoportban találhatók meg az 1. és 2. osztályos kisiskolásoknak szánt darabok, külön találhatók meg a kis ovisoknak szánt táskák, a válltáskák és a sporttáskák vagy hátizsákok. Most, hogy lassan közeledik a szeptember minden szülő elkezdi az iskolatáskák megvásárlását. Igen sok szülő ragaszkodik a merevfalú iskolatáskához, amely természetesen elérhető a széles termékkínálatban.

Azon kívül, hogy merevfalú az iskolatáska még jó pár dologra érdemes odafigyelni. Egy iskolatáskának igen sok funkciója van, hiszen amellett, hogy el kell bírnia sokszor majdnem 10 kilogramm tanszert még a gyermek gerincét is meg kell óvnia a sérüléstől. A gyerekek szempontjából pedig az a fontos, hogy szeretettel hordja a táskáját. Ezeken a táskákon különféle csattok is megtalálhatók. A mellkas csat felel azért, hogy a gyermek válláról ne csússzon le könnyen a táska, hiszen sok gyereknek igen keskenyek a vállai. A könnyen rögzíthető táskákért mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek rajonganak. A súlyelosztás is nagyon fontos szerephez jut és ez a csat ebben is nagy segítségünkre van. Ezt a csato az évszakok változásával mindig át kell állítani, hiszen nem mindegy, hogy miként van beállítva egy télikabáthoz vagy egy könnyű tavaszi pulóverhez. A derék csat segíthet abban, hogy a táska súlyának nagy része lekerüljön a gerincről és átterhelődjön a csípőre. A gyerekek ennek a csatnak köszönhetően nem húzzák a hátitáskát, hanem szépen viszik. Ennek a csatnak a használata segít abban, hogy a gyerekek ne görnyedten vigyék a táskákat.

A bagbox kínálatában emellett a hátizsákoknak kell nagy figyelmet szentelni, hiszen sok kamasz ezeket kedveli. Ma már lehet kapni igen praktikus gurulós hátizsákokat is, így, ha tehetjük akkor ezt vásároljuk meg. Itt biztosak lehetünk abban, hogy a gyermek gerincét semmiféle terhelés nem fogja érni. Figyeljünk oda, hogy minőségi terméket vegyünk, amelynek a kerekei nem adják fel egyhamar és akár egy teljes szemesztert kiszolgálnak.