Az Önzetlenség-díjakat Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke személyesen nyújtotta át április 22-én, szerdán. A megyei tanács Bíró Judit, a kórház fertőző osztályának vezetője és Stoicescu Florin-Rareș epidemiológus, a járvány idején tanúsított munkásságát ismerik el.

A jelenlegi járvány fordulópont minden közösség életében: a bezártság érzése, illetve a fertőzés begyűrűzése és megakadályozása miatti egyre fokozódó aggodalom behálózza a mindennapokat. Mindenkinek változtatnia kell valamilyen mértékben a szokásain ebben a szokatlan helyzetben. De kijelenthetjük: mint ahogy a múltban is, a közösség most is megerősödve fogja átvészelni a megpróbáltatás időszakát, amiben fontos szerepük lesz az orvosoknak (a méltatások teljes szövege ITT és ITT olvasható) .

– Fontos, hogy támogassuk és elismerjük az első vonalban küzdők munkáját. Többet kell beszélnünk egészségügyben dolgozó emberekről Hargita megyében. Hivatásukban lelkiismeretesen és csapatban dolgoznak. Ennek köszönhetjük, hogy megyénk még mindig biztonságos – emelte ki Bíró Barna Botond alelnök.

Bíró Barna Botond közösségi oldalán is köszönetet mond az egészségügyben dolgozóknak:

(közlemény)