Fotó: digi24.ro

A szükségállapot alatt bevezetett szabályok megsértése miatt továbbra is rónak ki bírságokat, ez nem szűnik meg az alkotmánybíróság döntése nyomán, hangsúlyozta Ludovic Orban kormányfő csütörtökön.

„Mi azért emeltük meg a bírságok értékét, hogy fokozzuk a szabályokhoz való alkalmazkodás mértékét. Az a tény, hogy az alkotmánybíróság hozott egy döntést – amivel kapcsolatban meg kell várnunk az indoklást -, nem jelenti azt, hogy többé nem bírságolnak, csak ezek értéke a sürgősségi rendelet előtti szinten lesz” – szögezte le Orban a Craiován tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a kormánynak arról, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a szükségállapot idején kirótt bírságok mértékére vonatkozó jogszabályt.

Arra a kérdésre, hogy mit fed pontosan az, hogy a bírságok értéke a régi szinten lesz, illetve, hogy ezt egy újabb rendelettel szabják-e meg, Orban így válaszolt:

„Ha egy korábban kiadott sürgősségi rendeletet módosító sürgősségi rendelet egyik cikkelyét alkotmányellenesnek nyilvánították, ezt úgy lehet értelmezni, hogy vissza kell térni a régi bírságokhoz”.

Hangsúlyozta azonban, hogy mindenképpen meg kell várni az ügyben a taláros testület indoklását.

Orban elismételte azon véleményét, hogy az alkotmáybíróság döntése alkotmányellenes, és azt egy törvényszegő, rendkívül szűk réteg érdekében hozták meg, semmibe véve a több millió román állampolgárt, akik ebben az időszakban felelősségteljesen viselkedtek.

A kormány elemezni fogja a bírságok kifizetésének helyzetét, majd ezt követően hoz döntést, szögezte le a miniszterelnök.

Véleménye szerint módosítani kell az alkotmányban a taláros testület tevékenységére vonatkozó cikkelyeket, mivel jelenleg a testület az alaptörvény ellenségeként viselkedik, és szubjektív módon értelmezi az alkotmány előírásait, sok esetben a közérdek rovására. (Agerpres)