Berzsenyi Dániel

Az újidiotizmusnak való kényszeres megfelelés fenyegeti a művészetet és a kultúrát. Sajnos, egyesek értelmezésében a nyugati civilizációhoz való tartozás abban nyilvánul meg, hogy a hasonszőrű kreténségekkel kicsiny honunk életébe is bele kell rondítani.

Például a liberális szellemi transzvesztiták rácuppantak Jókai Mór, Katona József, Berzsenyi és más klasszikusok tankönyveinkből való kisöprésére is. Nemtelen és nemzettelen, az idők próbáját ki nem állt kortárs művekre cserélnék nagyjaink műremekeit.

Nemrégiben járta be a hír a világsajtót: a firenzei operában átírták a Carmen című opera fináléját, a nők elleni erőszak miatt. „Apró” módosítás történt: nem Don José szúrja le Carment, hanem Carmen puffantja le Don Josét, ugyanis – ha nem tudták volna – egy pasast kinyiffantani politikailag sokkal korrektebb, mint egy hölgyet. Mit számít a lélektan, a szerelmi indulatok, az életszerűség: nem polkorrekt, és kész. Mit számít, hogy ez valakinek az alkotása, amihez halála után is metafizikai joga van, mit számít az, hogy belepiszkítunk kultúránk történetébe? Semmi sem számít, csak az újidiotizmus, az aberráció, az ember polkorrekt gendermajommá formálása.

Az angolszász univerzitások behülyített, degenerált diákjai a „halott fehér csávók” (dead white dudes) tanrendből való kiebrudalását követelik. A halott fehér csávók alatt Arisztotelészt, Platónt, Dantét, Shakespeare-t meg hasonszőrű fehér, hímnemű műkedvelőket kell érteni, helyettük színes bőrű és feminista filozófusokat, gyarmati írókat szeretnének tanulmányozni ezek a szerencsétlenek, akik a fél napot az egyetem védett zónájában (safe place) töltik, és ott szipognak a történelem és a jelenkor mindenféle kisebbségeket és a hülyéket sújtó igazságtalanságán.

Ugyan még csak azzal érvelnek, hogy a diákok nem értik és nem szeretik derék klasszikusainkat, de idő kérdése, hogy a liberális laborok okádni kezdjék az új­idiotizmus szemszögéből történő dekonstrukciót. Mert – próbáljuk a polkorrektség torz szemüvegével szemlélni – micsoda felháborító mű például a Bánk bán! A Gertrudis ellen elkövetett erőszak a fent említett operában történteket is felülmúlja. Nem mellékes, hogy egy liberális germán muttiról van szó, aki egy multikulti burkus központból érkezett… Ráadásul Melindát is megerőszakolják… Micsoda sötét, ostoba mű, na gyorsan cseréljük ki trendi kortárs valamire, amely, teszem azt, a genderproblémát boncolgatja.

Legfeljebb úgy maradhatna benne a tantervben, ha a szexista konzervatív Bánk bánt gyilkolnák meg benne, és Biberach meg Ottó elszívnának egy füves cigit, miközben a nemváltó műtétről folytatnának párbeszédet.

A kőszívű ember fiait is módosítani kellene, nemde? Miért fiai, miért mindig csak a férfiak? Miért nem lányok? A kőszívű férfi érzékeny leányai. Az egyik fehér, a másik szerecsen, a harmadik sárga, mert kettőt örökbe fogadtak. És mi az, hogy a magyar szabadságért harcolnak, hogy meg akarják gátolni a multikulti labanc eszmék beáramlását a hazába? Nehogy már! Az általuk alapított civil szervezet azért küzd, hogy ha egy ötéves kisfiú reggel úgy ébred, hogy ő kislánynak érzi magát, máris lehessen hívni a felcsert, hogy a szükséges műveleteket elvégezze, állami szubvencióval.

Ha jól belegondolok, kifejezetten zavaró az Egri csillagok eszmeisége is. Hát micsoda dolog, a Willkommenskultur miféle meggyalázása az, hogy idelátogatnak a muszlimok, mi pedig lövöldözünk rájuk a biztos fedezék mögül, forró szurkot öntünk a nyakukba, és felakasztjuk Hegedűs Istvánt, aki a két fél közötti párbeszédet és megegyezést szorgalmazza? Nem, kérem szépen, tárt várkapukkal fogadjuk a messzi földről érkezett, fáradt felebarátainkat, megsimogatjuk, megvendégeljük őket, majd szétosztjuk közöttük a földjeinket és leányainkat, templomaink egy részét fölajánljuk nekik mecsetté alakítás céljából, a többiről meg le­vesszük a keresztet meg az egyéb hivalkodó keresztény szimbólumokat, nehogy lelki sérülést okozzunk az érzékeny muszlim lelkükben.

Hát körülbelül így néznénk ki, ha hagynánk, hogy az újidiotizmus minálunk is gyökeret verjen. A Különös házasságról és A Noszty fiú esete Tóth Palival című átiratokról nem is beszélve…

Mindenesetre, ha rajtam múlna, a holokauszttagadásra vonatkozó törvény mintájára a klasszikusok tagadását megtorló intézkedéseket hoznék. Szemrebbenés nélkül.

A téma kapcsán borzongva-gyönyörködve újraolvastam költőóriásunk, Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című költeményét (tudják, amelyik úgy kezdődik, hogy „Romlásnak indult hajdan erős magyar!”). Félelmetes az analógia:

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökereit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Igy minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;

Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya.

Megtörténhet, hogy ezt a verset néhány éven belül gyermekeink már nem fogják tanulni az iskolában, sőt, sokuk elől már most elrejtik. Ugyanis egyesek szerint unják és nem tudják értelmezni. Pedig szerintem igenis, tudják értelmezni, és azokat, akik törölni akarják Berzsenyit, el akarják tüntetni a Bánk bánt és A kőszívű ember fiait, épp ez aggasztja.

Hatalmas versében róluk is ír Berzsenyi: „Elszórja, hidd el, mostani veszni tért / Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok / Dúlják fel e várt, mely sok ádáz / Ostromokat mosolyogva nézett.” (Magyar Idők)

Háromszék