Javasolni fogja Ludovic Orban miniszterelnök a magánrendezvények betiltását vagy a résztvevők számának maximálását 20 főben.

A kormányfő hétfőn úgy nyilatkozott, „egyértelmű”, hogy sokan magánrendezvényeken fertőződnek meg a koronavírussal, ezért javasolni fogja ezeknek a rendezvényeknek a betiltását vagy a résztvevők számának korlátozását 20 főben.

„Jelenleg zárt térben legtöbb 50 személy, szabadtéren pedig 100 személy részvételével lehet eseményeket szervezni, sokan azonban nem tartják be ezeket a szabályokat, például esküvőszervezéskor, ezért lehetséges, hogy a továbbiakban nem engedélyezzük ilyen magánrendezvények szervezését” – fogalmazott Orban.

A miniszterelnök ismét arra kérte az állampolgárokat, hogy viseljenek védőmaszkot a tömegközlekedési eszközökön, piacokon, megállókban és más zsúfolt helyeken, tartsák be a fizikai távolságot, és mossanak gyakran kezet.

Orban ugyanakkor felrótta, hogy a helyhatósági választások győztesei sok településen “ad hoc mulatságokat” tartottak.

A kormányfő elmondta még, mérlegelnek egy olyan törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket otthonukban kezeljék, ezáltal ugyanis valamelyest tehermentesítenék a kórházakat.

Agerpres / Székely Hírmondó