MTI Fotó: Varga György

A jövő évi parlamenti választás tétjéről, a világrend változásáról és az új francia elnök Európával kapcsolatos elképzeléseiről is beszélt Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken – mondta szombaton az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Ismertetése szerint a kormányfő az elmúlt hét év eredményeinek megvédését nevezte a következő választás tétjének; ezek között kiemelte az ország határainak megvédését a sokak által támadott határkerítéssel együtt, a családok és a munkahelyek biztonságának megőrzését és a közbiztonság fenntartását.

A kormányfő beszélt arról a NATO köreiben publikált számításról, amely szerint 2020-ig 60 millió migráns kelhet útra Afrikából, túlnyomó többségük Európa irányába.

Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken 2017-ben. Fotó: Orbán Viktor FacebbokOrbán Viktor a kötcsei polgári pikniken 2017-ben. Fotó: Orbán Viktor Facebook

Orbán Viktor előadása a nemzetközi ügyek széles körét ölelte fel, beszélt a világrend megváltozásáról, az Európa előtt álló feladatokról, és hosszan értekezett az új francia államfőnek a héten megjelent nagyinterjújáról is. Emmanuel Macronnak a Le Point-ben kifejtett gondolatai helyenként egyezést mutatnak Magyarország érdekeivel, ugyanakkor az interjú számos megállapításával vitába szállt Orbán Viktor.

A külpolitikai realizmus szükségességével, a nyugat válságjelenségeinek leírásával például teljes mértékben egyetértett a miniszterelnök, ahogy azzal a megállapítással is, hogy az európai alapelvek tiszteletben tartásával ki kell javítani azokat a hibákat, amelyek miatt ma Európa rosszul működik – mondta Havasi Bertalan.

Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken 2017-ben. Fotó: Orbán Viktor FacebbokOrbán Viktor a kötcsei polgári pikniken 2017-ben. Fotó: Orbán Viktor Facebook

Akár utcai zavargások is elképzelhetők

Orbán Viktor szerint a mostani országgyűlési választás legfontosabb tétje az, hogy meg tudják-e védeni a kerítést, az elmúlt hét év eredményeit, tudnak-e gondoskodni továbbra is az ország védelméről és képesek-e megvédeni a családpolitikát, a családok és a munkahelyek biztonságát – tolmácsolta a kormányfő Kötcsén elmondott szavait a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is.

Rogán Antal az M1 aktuális csatorna tudósítása szerint a miniszterelnök által idézett NATO-ban publikált számításokról azt mondta: ebből is látszik, hogy a migráció keltette óriási veszély még egyáltalán nem múlt el. Amikor a választáson dönteni kell az embereknek, akkor azt is mérlegelniük kell, hogy ki az, aki képes arra, hogy az országot megvédje – fogalmazott.

Rogán Antal kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy terhes, nehéz és éles küzdelemre számít a választási kampányban. Hozzátette: eddig nem használt eszközöket, akár utcai zavargásokat is el tud képzelni. Megjegyezte: vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak, de reményét fejezte ki, hogy végül ezeket az utcai zavargásokat el tudják kerülni.

Hirado.hu