A kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akcióterv célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a koronavírus tönkretesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az M1-en sugárzott nyilatkozatában.

Hangsúlyozta: egyetlen magyar sincs egyedül. Bejelentett továbbá egy bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd forint értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására.

A kormányfő a gazdaságvédelmi intézkedéseket ismertetve kiemelte: egyszerre kell megküzdeni a járvánnyal és a gazdasági következményekkel,

menteni az emberéletet, és gondoskodni a jövőről”.

Most olyan gazdasági intézkedéseket kell hozni, amelyek átsegítenek az előttünk álló nehéz szakaszon, ezért kidolgoztunk egy gazdaságvédelmi akciótervet – közölte.

Tíz év megfeszített és szívós munkával már éppen egyenesbe jöttünk, amikor a koronavírus-járvány megérkezett Európába, és veszélybe sodorta mindazt, amiért eddig megdolgoztunk. A helyzet igazságtalan, nem tehetünk róla, de ez nem változtat azon, hogy komoly kihívással kell szembenéznünk” – mondta Orbán Viktor.

Nehéz időket élünk, de egyetlen magyar sincs egyedül

Nehéz időket élünk, de egyetlen magyar sincs egyedül; sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra – tette hozzá Orbán Viktor. A kormányfő közölte: Palkovics László innovációs és technológiai minisztert arra kérte, hogy az egész program koordinálását, irányítását végezze. Emellett – folytatta – Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter dolga lesz

az állami vállalatokat lendületbe hozni és bekapcsolni a gazdaságvédelmi akciótervbe.

Varga Mihály pénzügyminisztertől pedig mindannyian azt várjuk, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, és garantálja a költségvetési fegyelmet – tette hozzá.

Nehéz időket élünk, de láthatják, egyetlen magyar sincs egyedül; sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra” – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tesz Budapesten 2020. április 6-án. A kormányfő mögött Varga Mihály pénzügyminiszter, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

2,7 százalék lesz az idei költségvetési hiány

A 2020-as költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emeli a kormány. A kormányfő közölte, a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzet miatt

el kell térni a 2020-as költségvetéstől.

Az erről szóló rendelet a nap folyamán megjelenik – közölte.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, „tíz éve a pénzügyi stabilitás és a felelős költségvetési gazdálkodás mellett horgonyoztunk le, és ezt a horgonyt most sem szedjük fel”.

450 milliárd forint beruházások támogatására

Orbán Viktor hozzátette: a kormány 450 milliárd forinttal támogatja a beruházásokat Az intézkedés a munkahelyteremtést szolgálja a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben.

A miniszterelnök ötpontos gazdaságvédelmi intézkedést jelentett be, amelyet hétfőn indít el a kabinet.

Kétezermilliárd forintnyi kedvezményes hitel a kiemelt ágazatoknak

A kormány kétezermilliárd forintnyi kamat- és garanciatámogatott hitellel segíti a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását. A kormányfő ide sorolta a turizmust, az egészségipart, az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az építőipart, a logisztikát, a közlekedést és a kreatív ipart.

A miniszterelnök ötpontos gazdaságvédelmi programot jelentett be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet okán.

Munkahelyek megőrzése az egyik kiemelt cél. Ennek keretében

az állam átvállalja a munkaadóktól a bérköltségek egy részét.

Emellett a munkahelyteremtést beruházások támogatásával is ösztönzi a kormány.

Kiemelt a családok és nyugdíjasok védelme. Ennek keretében

13. havi nyugdíjat kapnak majd 2021-től az idősek.

A kiemelt ágazatok újraindítását, mint a turizmus, egészségipar, élelmiszeripar, mezőgazdaság, logisztika, közlekedés, film és kreatív vállalatok, hitelek biztosításával is segíti a kormányzat. (hirado.hu)