Orbán Viktorral találkozott Nagyváradon – a Partiumi Keresztény Egyetem hivatalos megnyitója alkalmával – Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke és Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke.

A néppárti vezetők ünnepélyes keretek között átadták a miniszterelnöknek a szervezet által idén nyáron kezdeményezett Szent László Terv első csomagját, mely az elkövetkező évek nagyváradi cselekvési stratégiáját foglalja magába. Az erdélyi politikusok elmondták: az elmúlt évtizedekben folyamatosan és drámaian csökkent a nagyváradi magyarság lélekszáma, s e tendencia gyorsulóban van, így égetően szükségessé vált egy átfogó terv kidolgozása, mely megoldást nyújtana a nagyváradi magyarság megmaradásához, kulturális örökségének megmentéséhez és gazdasági megerősítéséhez.

A terv tartalmaz egy nagyváradi vállalkozástámogatási elképzelést, valamint több, a helyi magyar vállalkozói szféra számára fontos javaslatot, továbbá kiemelt hangsúllyal foglalkozik a város magyar oktatási kérdéseivel, és hosszútávú beiskolázási terv elkészítésére tesz javaslatot, mely eredményeként újraindítható lenne a magyar általános iskolai oktatás két városrészben is.

Fontos elemei a tervnek a hivatalos magyar nyelvhasználat és a történelmi magyar utcanevek ügye, valamint néhány, a város kiemelt műemlékével kapcsolatos javaslat is megfogalmazódott. Egyúttal rögzítésre került az is, hogy Nagyvárad magyarsága szeretné ismét a város főterén felállítani a városalapító Szent László király lovasszobrát.

A kötetlen találkozó alkalmával dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és Németh Zsoltnak, az Országgyűlés Külügyi bizottságát vezető elnöknek a Partiumi Kutatótintézet és a Partiumi Autonómiatanács által elkészített, a partiumi törtélmi régiót első ízben közigazgatási egységként értelmező, térképet és a régió zászlaját is.

Orbán Viktor miniszterelnök arról biztosította a Néppárt politikusait, hogy a nagyváradi magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája