Az 1942-ben készített film alig hosszabb két percnél, mégis mintha Kolozsvár teljes történelmét belesűrítették volna.
Semmi sem utal arra, hogy ennek a múltnak egyszer vége lesz, és ma már teljesen másról kell beszélnünk, ha azt a szót halljuk: Kolozsvár. A főutcán buszok és lovas kocsik haladnak látszólagos összevisszaságban, egy-egy biciklis is átteker közöttük, miközben a háttérben felsejlenek a város fölé magasodó domboldalak. Látjuk Mátyás királyunk szülőházát, sok-sok üdítő lombkoronát, öltönyös férfit és elegáns hölgyet, futkorászó gyermeket és egy olvasó szerzetest a ferences kolostor udvarán.
Ezen a felvételen a Mátyás-templom még a régi, az ortodox katedrális már az új világ jelképe, az egykori magyar színház Hunyadi téri épülete pedig abban reménykedik, hogy végleg visszakapja hajdani rendeltetését. A Bánffy-palota még nem múzeum, és a Fellegvárról sem látszik az a nagy betontenger, amely ma mindenre árnyékot vet, ami időtálló.
A mozgókép annak köszönhetően valósághű, hogy Csala Dénes „kivasalta ráncait”. A lancasteri egyetem adjunktusát, a Székelydata oldal szerkesztőjét, akit adatbloggerként és adatvizualizációs szakemberként is ismernek a fiatalok, személyes kötődések vették rá arra, hogy ezt megtegye. Elektromérnöki diplomáját Kolozsvárott szerezte, édesanyja is idevalósi. Innen vezetett útja Abu-Dzabiba, majd Bostonba, ahol továbbtanult. Ma energetikai rendszereket tanulmányoz kutatóasszisztensként, civilként az iskolai erőszak ellen küzd Erdélyben. Sok mindennel foglalkozik, többek között régi filmek újjáélesztésével. Önmagáról nem szeret beszélni, saját oldala, a Csaladen.es viszont mindent elmond helyette: nagyon egyéni, kevés ilyet találni.
Mivel gyakran jár haza, az idei Kolozsvári Magyar Napokon is megfordult. Ezen a rendezvényen látott összeállítást a kolozsvári filmkészítés kezdeteiről, az 1920–30-as évekről. Ennek kapcsán jegyzi meg Facebook-oldalán, hogy a második világháború előtti Kolozsvárról nagyon kevés a felvétel a világhálón. Mindössze kettőről tud: az egyik amatőr film munkásokról, amelyet a Fő téren vettek fel, a másikon fényképészek láthatók a sétatéren. Mindkettő az 1930-as években készülhetett. Ez a hiány vette rá arra, hogy apró részletet ő maga is hozzátegyen a kincses város megörökítéséhez: 1942-es felvételt színezett és javított ki gépi tanulással. Alkotása rengeteg megosztást és nagy nézettséget ért el.
Csala Dénesnek nem ez az első ilyen munkája. Az 1896-os első magyarországi mozgóképet is „kisminkelte”. Mivel számára ez kedvtelés, másokkal is megosztja, mit tesz a régi filmekkel, hogy azok teljesen újnak tűnjenek. Aki ért a programozáshoz, el is sajátíthatja a módszert, mivel a restaurálás mesterséges intelligencia és gépi tanulási algoritmus alkalmazásával történik.
Az eljárás a következő: megmutatunk egy algoritmusnak sok-sok képet arról, hogyan néz ki ma a világunk, megmutatunk néhány képet arról is, hogyan nézett ki ugyanez a világ régen, az algoritmus pedig megpróbálja újrateremteni a modern képek érzését a régieken.
A műfaj legkiemelkedőbb alakja Denis Shiryaev, ám ő csak támpontokat ad ahhoz, hogyan újította fel például az egyik legrégebbi mozgóképet, az 1896-os Arrival of a Train at La Ciotat (A vonat érkezése) címűt. Csala Dénes ezért kidolgozta saját módszerét. Hamar rádöbbent arra, hogy a legnagyobb próbatételt a jó minőségű forrásvideók felkutatása jelenti. Végül talált jó pár rövid, de rossz minőségű budapesti és erdélyi felvételt, majd felállította hétlépéses eljárását.
A folyamatot öregtelenítésnek (deoldifying) nevezte el, és amire jutott, annak minőségén valószínűleg lehet még javítani további kísérletezgetéssel. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy minden automatikusan történik, ezt a mesterséges intelligencia és a gépi tanulási eljárások előrehaladása teszi lehetővé. Mivel friss algoritmusok működtetik, tudományos cikkben még nem foglalkozott vele senki. A film (Kolozsvár/Cluj-Napoca in 1942) az alkotó YouTube-csatornáján tekinthető meg.
G. K. E. / Magyar Nemzet