A Fidesz–KDNP elsöprő sikerét hozták a 2017-es, nagyvárosokban tartott időközi választások: a kormánypártok a tizenegy megméretésből nyolcat megnyertek, miközben a baloldali ellenzék csupán egy helyen nyert – az év legnagyobb vesztese a Jobbik, mivel a pártnak még a szavazatok három százalékát sem sikerült megszereznie.

Mint a korábbi években, az Origo most is a tízezer főnél népesebb településeken tartott megméretéseket összegezte, mivel a pártok nagy számban ezeken a választásokon szoktak elindulni. 2017 azonban ebből a szempontból is hozott egy érdekes változást: a kis településeken még most is a független jelöltek dominálnak, így azokat az elemzésben nem vették figyelembe.

A hírportál 2017-es évről szóló összesítéséből kiderül, hogy az ellenzék sajátos, ugyanakkor méretes zakókhoz vezető taktikát alkalmazott: tavaly tizenegy időközi választást tartottak a tízezer főnél népesebb településeken – ezekből nyolcat nyert meg a Fidesz–KDNP, kettőt a független jelöltek, és csupán egyet a baloldali ellenzék; az időközi választások egyik legfőbb érdekessége az volt, hogy az ellenzéki pártok rengeteg helyen egyszerűen nem indultak el.

 

Origo: Óriási Fidesz-fölény, eltűnő Jobbik

Grafika: Origo

Mint azt az Origo megírta, a Jobbik támogatottsága jelenleg három százalék alatt áll. 2017-ben összesen 59 058 állampolgár élhetett volna a szavazati jogával. Közülük 17 317 fő járult az urnákhoz, ami 29,32 százalékos részvételt jelent: a legtöbb szavazatot a Fidesz szerezte, második helyen a különféle helyi civil szervezetek által támogatott jelöltek végeztek, harmadikok lettek a független jelöltek, az MSZP és szövetségesei a negyedik, míg a Jobbik az ötödik helyen végzett.

Erősödött a Fidesz 2014-hez képest

A politikai erőviszonyok átrendeződését akkor láthatjuk igazán, ha megnézzük, hogy 2014 őszén milyen összesített eredmény született azokban a körzetekben, ahol 2017-ben szavazhattak. Akkor az egyéb szervezetek szerezték meg a szavazatok 52,76 százalékát az érintett körzetekben, míg a Fidesz–KDNP csupán 29,72 százalékot ért el. Míg tehát országosan 2014 őszén a Fidesz elsöprő győzelmet aratott, addig ezekben a körzetekben súlyos vereséget szenvedett. Ezt az eredményt sikerült 2017-ben megfordítaniuk a kormánypártoknak, ami egyértelműen óriási siker a számukra.

2014-hez képest egyébként a Fideszen kívül az összes politikai párt veszített a támogatottságából, egyedül a Kétfarkú Kutya Párt és a Munkáspárt tudott erősödni – az Origo cikkét teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja.

hirado.hu

 

 

11 hozzászólás

  1. Templomi Eger

    Mikor lathatunk egy felmerest Magyarorszag legnagyobb tolvajairol ( Meszaos L., Rogan A., Orban V., Nemet Sz., Kubatov G., stb.stb.,srb) ?

    Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      A “legnagyobb tolvajokat” le kellene leplezni, tetten kellene érni. Akik lelepleződtek, az Gyurcsány, Demszky és a haverjaik a 4-es metróból 160 milliárd Ft-ot nyúltak le.
      Akiket TEMPLOMI EGÉR felsorolt, azokat még senki nem leplezte le. Tehát TEMPLOMI EGÉR csak aljas rágalmat írt. Mert bizonyíték nincs az általa soroltak ellen.

      Válasz
      • Tóducz

        Érdekes kedves h.T., hogy a “lelepleződött” Gyurcsány és Demszky ellen nincs büntetőeljárás, nincs jogerőtlen vagy jogerős bírósági ítélet, ergo az Ön által írtak is kimerítik a rágalmazás műfaját.

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          Tóducz (2018-01-03-n 10:55) TÓDUCZ HAZUDIK amikor engem rágalmazással vádol.
          Mert az Európai Unió több évig tartó vizsgálata MÁR BIZONYÍTOTTA AZT, hogy a 4-es metró építése során több korrupció történt. EZ TÉNY. Miként a fő politikai felelősök személye sem lehet kérdéses! És becsülhetően 160 milliárd forintal károsodott a magyar állam és az Unió is, mert uniós közpénzt is kapott a metró építés.
          TÓDUCZ láthatóan nem ismeri a jogállam fogalmát, és tartalmát sem. Ezért nem tudja, hogy az Uniónak nincs joghatósága Magyarországon. És jelenleg a magyar rendőrség nyomoz az ügyben. És a korrupt szerződések megkötése óta TÖBB MINT 10 ÉV TELT EL! Tehát illúzióink nem lehetnek… A konkrét bizonyítás, az érintett személyekre, tettesekre bizonyítás nagyon nehéz egy ilyen ügyben, és főleg ebben az ügyben!
          De az Unió által készített tanulmány konkrét szerződésekre, a szerződések konkrét tartalmára hivatkozva jelentette ki kétséget kizárva a korrupció tényét. /!!!/ És a főfelelős nem lehet más, mint Demszky, Medgyessy, és Gyurcsány. A tevőleges felelősök pedig csak a beosztottaik lehettek. Ez akkor is biztos, ha még nem indult ellenük eljárás. Meg akkor is biztos, ha nem fog indulni…

          Mindannyian biztosan tudjuk, hogy Demszky, Medgyessy és Gyurcsány tettek már annyi “szívességet”, hogy ellenük csak akkor indulhat büntetőeljárás, vagyis csak akkor kerülhetnek börtönbe, ha valakit fél tucat tanú szeme láttára megölnek. Erre biztosan nem kerül sor. Tehát a felsoroltak soha nem kerülnek börtönbe. Ennyi “eljárási lauf” benne van a “legfejlettebb” európai, meg a mi európainak mondott jogállamunkban is. (De TÓDUCZ ettől függetlenül lehet naív vádaskodó.)

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves h.T., minek az egyszerű dolgot agyonbonyolítani és érthetetlené tenni? Amerre Ön közlekedett az életben nem taníthattak sok logikát.

      • Szekely Attila

        Himes Tojas ha a hitvany Gyurcsany es a Demszky leleplezodott akkor a Fidesz miert nem tesz semmit a felelosegrevonasukert pedig megigerte Orban? Talan azert mert Lazar elarulta , hogy mindig az lop aki hatalmon van?

        Válasz
        • hÍMES TOJÁS

          No comment! (Mert ez csak “SZEKELY” önvallomása a saját szellemi állapotáról.)

          Válasz
          • Tóducz

            Hát ilyenkor no komment kedves h.T. mi, mert a fidesz második embere, a Lázár Jani dixit egyik heti csütörtöki sajtókimenőjén nem is olyan rég? (Az Echo tv. Erdélybe is elközvetíttette – láttuk, hallottuk!)

  2. Tóducz

    A cukibaba ezt is elintézte.

    Válasz
    • Mikulás

      Valóban, Tóducz Úr. Fanyalogva, de tán a Fideszre fogok szavazni. Esetleg a MIÉP-re. Vona Gábor túl sok cukrot tett a Jobbikba, émelyeg tőle a gyomrom. Le kell váltani a főszakácsot a Jobbik-tól, és visszahozni Novák Elődöt. Meg Gaudit. Morvai Krisztinát. Toroczkait. Na arra a Jobbikra szívesen szavaznék, amit ők vezetnének.

      Válasz
      • Névtelen

        Ló…t szavaznál te rájuk, neked a mikulás már meghozta a júdáspénzt.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük