Őrizzük meg őseink hitét!

Augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk gyökerei az 1083-as esztendőig nyúlnak vissza. I. László (1040? – 1095) uralkodónk ugyanis ezen a napon avatatta szenté I. István (975? – 1038) királyt, akit államalapítóként szoktak emlegetni.

Hozzá kell tennünk, hogy tévesen, mert a Kárpát-medencei magyar állam már 895-ben, vagyis Árpád nagyfejedelem bejövetelével létrejött, amint az a muszlim, bizánci, szláv és nyugat-európai krónikákból egyöntetűen kiderül. De ezt bizonyítja a fejedelmi rang, valamint a lazán ugyan, de mégiscsak kijelölt és gyepűrendszerrel védett határok léte is. Mégpedig egy olyan erős magyar állam jött létre, amely a pozsonyi csatában (907) megsemmisítő vereséget mért a Keleti Frank Királyság vezetésével felszámolására törekvő német államok haderejére. Szent István tehát a nyugati rítusú, egységes és központosított keresztény magyar államot hozta létre, amelynek első királya volt.

Fennállásának 1125. esztendeje alatt a magyar államot nem csak Árpád idejében, hanem azóta számtalanszor akarták megsemmisíteni, vagy legalábbis gyengíteni, illetve igába hajtani. Erővel, cselszövéssel és belső ellentétek szításával egyaránt. Ennek egyik oka a mérhetetlen gazdagsága, a másik pedig a hadak útjába eső földrajzi fekvése volt. Ugyanakkor közrejátszott egyenes természetünk, szavatartó magatartásunk, az országot belengő keresztény szellemiség és az igazság melletti konok kiállás is. A hatalmi gőgtől elvakult, Jézus tanait hirdető, de valóban azokat lábbal tipró, gyarmatbirodalom létrehozásán fáradozó európai nagyhatalmak szemében ugyanis az erényeink miatt szálkává váltunk. És a már akkor világuralomra törő iszlám ellenségévé. Így az sem véletlen, hogy a hódító nyugat és terjeszkedő kelet a történelem során több alkalommal is össze fogott ellenünk.

Mindezek ellenére, ha szétdarabolva, megfogyatkozva és kisemmizve is, de Isten kegyelméből még mindig vagyunk. Fejlődik a maradék hazánk és vele együtt az idegen államok fennhatóságai alá utalt nemzetrészek is. Van tehát, amit ünnepelni! Ahhoz viszont, hogy a következő 1125 esztendőben is fennmaradjunk, valamint gyarapodjunk az őseink vérével megváltott földön, meg kell őriznük az ő hitüket és erényeiket.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

4 hozzászólás

  1. TÓDUCZ

    Dobai úr, a Zas (Szász) úr is el fugitivo, akár csak Ön. Különbség, hogy Ő Kaliforniában és nem Floridában lakik.

    Válasz
    • Dobai

      Nagyon jól tudom, hogy ki volt. Ezek a Zas féle “el fugitivok”,
      nem a nemzetük, hanem az akkori rendszer elől menekültek.
      És több hírnevet hoztak a magyarságnak, mint az összes
      bologató, ultra-, mély- injektoros-, szuperszónikus-,
      turbómagyar együttesen.

      Válasz
  2. e.

    Isten éltessen , óvjon és gyarapitson Magyarország!

    Válasz
  3. Dobai

    Nem Koppányt…

    Nem Koppányt siratom, hanem
    a harci kedvet, a kopját
    siratom, a tegezt, a lándzsát,
    a harci mént, hogy mindenért
    és mindenkinek megfeleljek,
    hogy dédapámmal és unokámmal
    ott legyek Mohácsnál, Majténynál,
    Világosnál, Visegrádnál,
    a Bánátban és Bácskában,
    ahol sok csatánk van,
    és magammal rántsam a
    törököt Nándorfehérvár
    bástyájáról a halálba,
    hogy Zrínyivel haljak vad-
    kantól és cselszövéstõl,
    amelytõl annyiszor haltak
    eleink átkot hörögve
    a császárra. Nem Koppányt
    siratom, világtájakra
    vágott testébõl vér szivárog,
    Jézusunk õ, megfeszített, fel-
    négyeltetett: Trianon-elõtti
    tálca, László feje, Dózsa trónja,
    pernyébe-fúlt forradalmaink
    szalma-lángja, haduraink:
    Etele, Álmos, Árpád nem
    nemzettek elég gyermeket
    a világra. Nem Koppányt
    siratom, hanem az almafákat,
    bozótjainkat, cserjéseinket,
    fûzfáinkat, fenyveseinket
    és tölgyeinket, szél ha támad,
    parazsat, pattogó szikrát,
    palánkba harapó duhaj lángot,
    Koppány seregét siratom:
    Bornemissza Gergõt, Esze Tamást,
    Bercsényit, Bemet, a pesti srácot,
    aki csatázott. Nem Koppányt
    siratom, hanem az orosz
    hómezõbe vesztet, a bakó
    Bogártól felhúzottat, meg-
    gyalázott asszonyainkat,
    sírokat, a keresztet.
    Álmainkat siratom,
    regéinket, a meséket,
    Fanyûvõ Jánost siratom,
    Árgyélust, Tündér Ilonát,
    az egri nõket, igriceinket
    siratom, táltosainkat,
    Prohászkát, Apor Vilmost, a
    féllábú Jánost: húsunkból
    és vérünkbõl még eposz
    nõhet. Nem Koppányt siratom,
    hanem a tartást, a mindent
    kimondó szót, az esküt, ami
    köttet. Nem Koppányt siratom:
    magamért ejtek könnyet.

    Zas Lóránt Nyugati tó, 1995. március 13.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük