Örökségünk Őrei JZSUK – avagy ételosztás a hajléktalanoknak (Kolozsvár)A János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjaiként részt veszünk az „Örökségünk Őrei – fogadj örökbe egy műemléket” – immár országos versenyen. A csapatunk neve Óvári csuhások ferences kolostora (OCSFK), tizennégy tagból és a vezető tanárunkból, Vorzsák Milán angoltanárból áll.

Ahogy a név is utal rá, az óvári ferences kolostort „fogadtuk örökbe” és azért esett erre az épületre a választásunk, mert az iskolánk első épülete volt, Jagelló Izabella, János Zsigmond fejedelem édesanyja uralkodása alatt vált unitárius iskolává, ő adományozta a kolozsvári dézsma negyedét az épület karbantartására.

A kolostor több korban és építészeti irányzatban épült fel és át, barokk, reneszánsz, román elemek is megtalálhatóak benne, a csapatunk logóját is az egyik gyönyörű, reneszánsz irányzatban készült ablak ihlette. Központi elemként az ablak látható, az ezt körülvevő körön az „óvári csuhások ferences kolostora” szöveg olvasható, az ablak alatt, a kört megszakítva egy téglalapban a csapat nevének rövidített változata, az OCSFK betűk találhatóak.

Örökségünk Őrei JZSUK – avagy ételosztás a hajléktalanoknak (Kolozsvár)A logónk a Facebook és Instagram oldalainkon, valamint a ferences rend viseletét idéző barna hanorákjainkon is látható. A pulcsik hátán mindanyiunknak külön név, becenév van írva, a végén a „barát” szóval, amely a renden belüli megszólításra utal.

A kolostorról és történetéről a tudást könyvekből, valamint Guttman Szabolcs főépítész ismereteinek és az általa mesélt rengeteg érdekes információnak köszönhetjük. Ő vezetett végig minket a kolostorban egy délután és mesélt el róla fölöttébb érdekes dolgokat. Az idegenvezetést nagyon élveztük és rengeteg fotó készült róla, amelyeket Facebook-oldalunkon bárki megtekinthet, számos szemelgetett információ társaságában.

Az épületben december 7-én reneszánsz délutánt rendeztünk, amelynek keretén belül volt egy reneszánsz flashmob, melyet tíz csapattagunk mutatott be, egy tehetséges csapattársunk reneszánsz dalokat énekelt és a kreatív líceumi diákok a slam-poetry verseny keretén belül csillogtathatták meg tudásukat, ahol 17 versenyző lépett színpadra és a nyertes Kovács Eszter IX. osztályos tanuló volt.

A ferences rend egyik fő ismertetője, hogy segíti a szegényeket. Ez a lelkület számunkra nagyon megkapó volt és képességeinkhez mérten mi is megprobáltuk ezt tükrözni. A segíteni akarás gondolatának eredményeként december 9-én és 16-án a kolostor melletti skate-parkban meleg ételt osztottunk a rászorulóknak. Ez a két alkalom mondhatni, életreszóló élmény volt számunkra. Nagyszerű érzés segíteni az embereken a téli hóban, hidegben. Az ételeket az 1568 Bistro és a Culina Nostra jóvoltából kaptuk és szolgáltuk fel azoknak, akiknek nincs, amit enniük a téli hidegben. Megható volt látni az ételt váró, egyenes sorba rendeződött embereket.

December 11-én rádióinterjúban vettünk rész a Kolozsvári Rádió Hangoló című műsorában, ahol az Örökségünk őrei programról és a csapatunkról beszélgethettünk, majd nem sokkal később, december 18-án mi magunk készítettünk interjút Jonica Xéniával, az erdélyi ferences rend fő levéltárosával, a kolostor múltjáról és jelenéről.

Célunk, hogy minél több ember megismerje a kolozsvári ferences rendi kolostort, ennek történetét, múltját és jelenét, ezért igyekszünk minél több esemény szervezni, bejegyzést írni vagyis információt megosztani az emberekkel.

Vassy Réka, IX.H – János Zsigmond Unitárius Kollégium

6 hozzászólás

  1. Tóducz

    Fájdalommal írom az utókornak, anélkül, hogy szerettem volna azt a rendszert, sőt, de a Ceausescu érában nem kellett kukázni a mindennapiért és látványos ételosztásokat elkövetni, pedig abban az időben minden élelmiszert fejadagra mértek! Abban az időben nem láttál nejlonzacskókkal közlekedő hajléktalanokat a városban, akik a híd alatt, vagy a kapualjak alatt éjszakáztak. Ezek az újvilág csinálok, egyeseknek nyomorúságot hoztak, másoknak pedig kánonát. Az ügyeskedők lébecolnak a javakban, az egykori becsületes emberek pedig kukáznak!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Az egykori becsuletes kepzett,tanult ember szarert-fosert kellett dolgozzon,hogy mellette a seggszolgalatos, tolvaj,alokoholista,,,becsuletes komonista,, tekeregjen,semmi erdemlegest se csinaljon,csAk uldegeljen,fenyegetozzon,aki feljelentette ha kellett meg a szuleit is vagy a ferjet-feleseget is,azert hogy O is annyi elemet kapjon mint barki mas. Nekik lehetett,sot az elsok voltak,hogy ingyen lakast kapjanak ,, a tarsadalom kotelezoen megbecsulje oket,mint a nep legjobb fiai-lanyai,, Na azert nem jartak a najlon zacskoval,azert nem aludtak a padon,vagy kapualjakban. Persze akiknek hordtak,a tojastol kezdve a palinkat,bort korsoszamra,egy betegszabadsagert folyamodva,vagy a barmilyen egyengetesek a nyugdijba sorolasert,na azok ugyancsak fajlaljak azt a rendszerrtt. Ha megdoglott az en tehenem,akkor dogoljon mmeg a szomszde is. Ahogy a viccc mondja,bar tukrozi a valosagot,hogy az irigy szomszed elmegy az Uristenhez panaszra,hogy a szomszedja jol megszedte magat. Azt mondja az Ur,hogy megadom neked is de egy feltetellel,hogy a szomszednak a duplajat adom. Erre gondolkodas nelkul ravagja,hogy akkor Uram szurd ki a felszememet. Na igy all a dolgok melle a doki. De az a vonat mar elment. Aki birja marja. Aki deszkurkarec,az megy elore,aki irigy az marad azirigysegivel es a semmivel.

      Válasz
      • ez van

        Megint, mint szokása szerint, elkanyarodott a témától. Az, hogy ön feljelentette az édesanyját azért, hogy útlevélhez jusson, az lehet. Voltak sokan, akik az anyjukat akkor is tisztelték, talán jobban, mint ma, hisz otthon adtak neki ebédet, nem várva el, hogy a ferencesek az utcán adjanak neki. Kellemes és boldog karácsonyt önnek is.

        Válasz
      • Tóducz

        S.S.Dzsóé ismét bebizonyította, hogy komoly szövegértelmezési hátrányban szenved. Kezd az a gyanúm lenni, hogy nem is ember, csak egy felvágott nyelvű papagáj, akit ámerikai gazdája betanított egy liberos standard szövegre, amit unos-untalan ismételget.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Ez nem papagaj,hanem most kiserletezek,hogy Toducznak egy programot keszitessek,amelyik automatikusan valaszt ad a mellebeszeleseire. Az otlet tollem jon,mert egy nyaron ket evig compoter szakmat is gyakorolta. Boldog Karacsonyi Unnepeket es Boldog uj Evet,hogy jovo evben is szorakozhassunk a doki zsenialis bekopesein,meg az altalam irt sokszor igazsag,meg a bohozat osszedaralasaval elinditott vitakon. Nelkulem az elet lapos,hiszen az ad egy lokest a vitakhoz,ami elengedhetetlen a mai modern tarsadalomban.

          Válasz
          • Tóducz

            S.S.Dzsóé, nyugi, még az idén is fog.

Hagy egy Válaszot Sorok-Soros-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük