Képtalálat a következőre: „proteste in tara”

Wall-Street.ro

Országszerte több ezren tiltakoztak vasárnap este a PSD ellen és követelték a kormány és Liviu Dragnea lemondását.

*** Bukarestben egyes források szerint mintegy 5.000-en tiltakoztak a Victoriei téren a Szociáldemokrata Párt (PSD)-Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció ellen, miután több civil szervezet intézett felhívást az OUG-re vonatkozó vörös kód nevű rendezvény megszervezésére.

A tüntetők a kormány és a képviselőházi elnök lemondását követelték, valamint „a bírák és ügyészek függetlensége elleni brutális támadás leállítását”.

A tiltakozók Románia és az Európai Unió zászlóit lengették, és olyan feliratokat tartottak a magasba, amelyeken többek között az állt, hogy „PSD, a vörös pestis”, „Mondjon le a kormány! Oszlassák fel a parlamentet! Előrehozott választásokat! Bűnözők nélküli közéletet!”, „Minket összeköt az utca!”.

22 órakor a tiltakozók mobiltelefonjaikkal világítottak és elénekelték a himnuszt.

23 óráig több útszakaszon korlátozták a forgalmat.

*** Nagyszebenben mintegy 6.000 ember menetelt a városban.

A tiltakozók elvonultak Klaus Iohannis államfő lakásához, ahol elénekelték a himnuszt, és megálltak törvényszék épülete előtt.

A tiltakozás a PSD csendőrök által őrzött székhelye előtt ért véget, ahol az egybegyűltek Liviu Dragnea lemondását követelték.

Képtalálat a következőre: „protest Sibiu”

Fotó: adevarul.ro

*** Temesváron, az Opera terén, A végsőkig kitartunk jelszóval összegyűlt mintegy 5.000 ember felszólította Liviu Dragneát, hogy „kérjen bocsánatot a néptől” és mondjon le.

Képtalálat a következőre: „protest Cluj”

Fotó: tion.ro

*** Kolozsvár főterén mintegy 5.000 embert gyűlt össze, hogy a kormány és az igazságügyi törvények módosítása ellen tiltakozzon.

A tüntetők a PSD és a prefektúra székhelye elé vonultak. 22 órakor elénekelték a csavargók himnuszát.

Képtalálat a következőre: „protest Cluj”

Fotó: digi24

*** Aradon mintegy 130 személy követelte a kormány lemondását.

*** Szatmárnémeti központjában körülbelül 200 személy tiltakozott a PSD, az ALDE és az RMDSZ ellen.

*** Brassóban több mint 3.000 ember gyűlt össze, hogy a kormánykoalíció, az egész politikai osztály ellen tüntessen.

*** Marosvásárhelyen mintegy 200 személy tiltakozott az igazságügyi törvények módosításai ellen.

*** Iaşi-ban körülbelül 2.000. Piatra Neamţi-on 100, Ploieşti-en 100 személy tiltakozott a kormánykoalíció ellen és követelte Liviu Dragnea lemondását.

Agerpres

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Há úgy gondolom, hogy nem hiába követelik!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük