Orvosok és művészek számára épített két szolgálati lakást Gyergyószentmiklóson a Studium–Prospero Alapítvány a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, amelyeknek átadására csütörtökön délután került sor.

A gyergyószentmiklósi avató ünnepséget alapkőletétel követte Borszéken, ahol két orvoslakás építésébe kezdett az alapítvány.

A két eseményt megtisztelték jelenlétükkel: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Tóth László Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, Bende Sándor, az RMDSZ parlamenti képviselője, Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Gyergyószentmiklós és Borszék önkormányzati vezetői.

Dr. Vass Levente, a Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, Maros megyei parlamenti képviselő köszöntő beszédében elmondta: „húsz évvel ezelőtt az akkori Studium Alapítvány a Kárpát-medencében elsőként kezdeményezte szolgálati lakások, szakkollégium építését Marosvásárhelyen pályakezdő orvosok, fiatal egyetemi oktatók, művészek számára. A támogatást akkor is, és ma is a gyergyói lakások építésénél, a borszéki munkálatok megkezdésénél a magyar kormány nemzetpolitika iránt elkötelezett támogatási rendszere biztosította. 2003-ban elsőként Marosvásárhelyen építettünk szolgálati lakásokat, azóta Erdély-szerte a támogatottaink száma a háromszázhoz közelít: orvosok, gyógyszerészek, egyetemi oktatók, rezidensek, színészművészek, klasszikus hangszerművészek és családjaik. Örvendetes, hogy a megyei és helyi önkormányzatokkal összefogva immár Gyergyószentmiklóson is szolgálati lakásokkal tudjuk segíteni a pályakezdő orvosokat, művészeket. Hálózatot építünk, a megmaradás hálózatát, kőről-kőre, Marosvásárhelyről, Erdély-szerte.”

A gyergyószentmiklósi Szurokfőző utcában épített ikerházban két szolgálati lakás kapott helyet. Mindkét lakás bútorral és elektronikai cikkekkel felszerelt konyhával rendelkezik, valamint nappalival, 2 hálószobával, fürdőszobával. A lakások hasznos felülete egyenként 115 m². A 3000 m² kert további fejlesztési lehetőségeket biztosít a gyergyószentmiklósiak számára.

A gyergyószentmiklósi lakásokra szeptember hónap folyamán hirdet pályázatot a Studium–Prospero Alapítvány.

Borszéken egy kétszintes ingatlant épít az alapítvány, amelynek alsó szintjén háromszobás, felső szintjén pedig négyszobás szolgálati lakást alakít ki helyi és környékbeli orvosok számára. A borszéki telek 1700 m².

A Studium–Prospero Alapítványról

A marosvásárhelyi székhelyű Studium–Prospero Alapítvány partnerei támogatásával immár húsz éve azon dolgozik, hogy a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatásban tanuló diákok, egyetemi oktatóik, illetve a fiatal erdélyi magyar orvosok, gyógyszerészek, művészek szülőföldön való boldogulását segítse.

Ezt a célt szolgálják egyetemi oktatók számára épített szolgálati lakásaink Marosvásárhelyen (2003), fiatal, hazaköltöző orvosoknak kialakított lakásaink Sepsiszentgyörgyön (2015), Szatmárnémetiben (2017), Csíkszeredában (2018), Krasznán (2019).

A MOGYE, illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem háttérintézményeként igyekszünk fejleszteni a magyar orvos- és művészképzés infrastruktúráját, hogy egyetemi hallgatóink itthon is versenyképes tudást szerezhessenek. Ennek érdekében működtetünk orvosi, színház- és filmművészeti szakkönyvtárat Marosvásárhelyen több mint 9000-es könyvállománnyal, indítunk rendszeresen taneszköz-pályázatot a MOGYE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatói, doktori iskolája számára, működtetünk vendégtanár-programot, hirdettünk kutatási pályázatot az MTA-val közösen a MOGYE oktatói, tanársegédei és diákjai számára. A Studium Kiadóban hiánypótló, minőségi, magyar nyelvű orvosi szakkönyveket adunk ki, ötvenet az elmúlt 20 évben. (közlemény)