Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola alapítója, a Magyar-Turán Felvidék képviselője, 10 néprajzi könyv szerzője, 2006-ban alapította Brassóban Bencze Mikolttal közösen a Kiss Sándor Barcasági Baranta csapatot.
Azóta is rendszeres tevékenységet, és néprajzi kutatást fejt ki a Barcaságon, és Erdélyben. 2019. július 27-28-án szervezte meg Gömörpéterfalan az Ősök Útján rendezvényt.
– Az előző tevékenységeiden keresztül hogyan jutottál el egy ilyen különleges rendezvény megvalósításához?
– Igen, vannak előzményei a tevékenységemnek, mondhatom azt is, hogy ez a rendezvény egyfajta gyümölcse. 2005-től kezdtem barantával foglalkozni, több nevesebb versenyt is megnyertem, illetve több közösséget alakítottam, többek között Felvidéken, a Felföldi Baranta Szövetséget, de elmondhatom azt is, hogy a brassói baranta közösség alakulása is a nevemhez fűződik.
Egy évvel ezelőtt bizonyos szakmai viták, erkölcsi értékek miatt úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a nevet, így most már önállóan működő magyar nemzeti harcművészetként járjuk az Ősök útját, Felföldi Dalia Iskola néven. Akár barantásként, akár daliásként szintén van kötődés Brassóhoz, hiszen bemutatózunk még annak idején a Szent Mihály napokon Négyfaluban, részt vettünk az Attila Fiai Társulat István, a király rockopera összeállításában, illetve ez évben a nagy sikerű Rendületlenül történelmi rockoperában.
Ezen kívül nagyon jó baráti kapcsolatunk van a barcasági evangélikus lelkészekkel, akik már barátként hívnak a táborukba, idén Tusnádfürdőn volt a Közép-Pont ifjúsági találkozó, ahol rengeteg fiatal, fiatalos lendületű lelkész egy nagycsaládként élvezte azt a pár napot. Ami ebből a Barcasághoz kötődik, hogy a tavalyi krizbai evangélikus családi táborban részt vevő néhány fiatal Tusnádfürdőn olyan szándékkal álltak elő, hogy szeretnének rendszeresen gyakorolni, így még az is elképzelhető, hogy egy Dalia közösséget tudunk létrehozni!
A harcművészet gyakorlása és tanítása mellett gyűjtéseket is végzek a harci testkultúra terén is. Elsősorban a Felvidéken, de az Édeshazámon kívül többek között a Barcaságban is gyűjtöttem, s feltett szándékom, hogy ebben az évben még eljussak egy hetes gyűjtőútra, így fel tudjuk vázolni a ma élő ottani népi harci testkultúra maradványát, amit még meg tudunk menteni!
A Magyar-Turán Szövetség munkájában a kezdetektől ott voltam, az eddigi összes Kurultajon és az Ősök Napján felléptünk a tanítványaimmal, az utóbbi két évben pedig már komolyabb szervezői feladatot is vállaltam. Felkértek a Magyar-Turán Felvidék képviselőjének, viszont a legnagyobb tisztség, hogy idén kineveztek a gyalogosok vezérévé, ami nyilván megtisztelő, de emellett óriási munkával és felelősséggel is jár.
Ami a rendezvényt illeti, nem indultunk teljesen nulláról, hiszen az egykori Baranta-völgyben jómagam és a szervező csapatom szerveztük az első öt alkalommal az Ősök Sarjai ünnepét. Azt bizonyos érdekek átformálták, de a szellemiséget nem hagytuk veszni, így azt áthoztuk az Ősök Útjára. Az Ősök Útján rendezvényt ilyen formában első alkalommal, a Felföldi Dalia Szövetség és a Magyar-Turán Felvidék nevében szerveztük, s természetesen a nagy sikere hatására folytatni kívánjuk!
– Az Ősök Útján rendezvény milyen programmal fogadta a résztvevőket?
– A rendezvényt igyekeztünk úgy összeállítani, hogy jelen legyen a testiség, lelkiség és a szellemiség. Ügyeltünk arra, hogy a rendezvényre érkezők ne egy akcióra jöjjenek, ne egy fesztiválra, hanem egy méltó, Ősök Útján ünnepére. Olyan programokat, olyan előadókat hívtunk meg, akik a mindennapjaikban is foglalkoznak, kutatnak, edzenek, gyakorolnak, ezzel példát mutatva mindenki számára. A szombati napot íjászversennyel kezdtük, közben a felvidéki Szövetség a Közös Célokért, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, illetve Tóth Zoltán Révülés című könyvbemutatója volt hallható előadások formájában.
Vendégül fogadhattuk Czimbalmosné Molnár Évát, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetőjét is. A megnyitó előtt ínyencként „egy kis vásári csetepatéra” került sor a felvidéki Kempo tagjaival, majd a megnyitót követően Lichtmannegger Tibor gömöri nótacsokrával lépett színpadra. Ezt követte a már említett Kempo tagjai Szayka Róbert vezetésével, aki világ- és európabajnok tanítványokkal is büszkélkedhet.
Szombaton fellépett még a Szedres tanya íjászcsapata Rőth Imre vezetésével, Pucskó Zsolt harci botolója, majd a karcagi Pusztai Rókák lovas csapata tartott színvonalas bemutatót. Az időjárás viszonytagságai miatt a koncerteket átköltöztettük a gömörpéterfali kultúrházba, ahol fergeteges koncertet tartott a csallóközi fiatalokból álló Varkocs együttes, ősi hangszerekkel, és egy néhány népdal erejéig felkérték a csodaszép hangú Balázs Lillát is. Őket követték a szintén fiatalokból álló Felvidéki Kárpátia, akik saját kérésükre dupla koncertet adtak, fáradhatatlanul az utolsó dalig lelkesen kitartóan álltak helyt, a részükről eddig betanult összes dalt eljátszották közel 4 órán át, természetesen megszakítva azt egy órás táncházzal.
Vasárnap délelőtt Puszta Fia versennyel kezdtük, ami lándzsavetésből, szablyavívásból és birkózásból tevődött össze. Eközben az előadások is folytatódtak a jurtákban, Béres Sándor "Hol sírjaink domborulnak" előadása, a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programja Pósa Homoly Erzsó, a Rákóczi Szövetség Gömörben elnöke és Petrovay László, a Rákóczi Szövetség MIP-ért felelős igazgatója előadása, valamint a Muskátli gyermeklap bemutató az Édesanyák jurtájában.
A megnyitó után a magyarországi Vadászati Kulturális Egyesület agarászrend bemutatója Szloboda István vezetésével, és a solymászrend bemutatója Lóki György vezénylésével kezdte a programot. A solymászbemutató után Mónus József íjász távlövő világbajnok és világrekorder osztotta meg a buzdító szavait majd felsétált a rendezvény mögötti dombtetőre, hogy ott készüljön a lövéseire. Eközben jómagam a tanítványaimmal mutattuk be a Felföldi Dalia Iskola rendszerét, fegyver- és eszközhasználatát szablyával, bottal, fokossal, ostorral, hajítófegyverrel, íjjal és a magyar népi birkózásokkal.
Ezt követte Mónus József céllövészete, amely saccolva 170 m körül lehetett, diókat igyekezett eltalálni a dombtetőről. A lövéseket a Pusztai Rókák követték lovasjátékokkal, majd Sólyomfi Nagy Zoltán regösénekei zengték be Gömörpéterfala dimbes-dombos táját. Itt sajnos meg kellett szakítanunk a programot, hiszen jókora felhőszakadás ért hozzánk, de szerencsére gyorsan elment, s a megmaradt jelenlévőkkel megtartottuk a Szert, a rendezvény koronáját, a szellemiséget, amely mindannyiunkat összekötött. A Szert Pucskó Zsolt celebrálta, ahol kiemelte azt, hogy az Ősök Útja bár nehéz, sok fájdalmas időszakot hozott ránk a történelem során, de mindig van remény, hiszen itt tudunk lenni. Kilencvenkilenc éve szétszakították a nagy magyar hazát, de attól nekünk is ez a föld az Anyánk, anyaföld, anyaország!
A főprogramok mellett mellékprogramok is várták az érdeklődőket, gyógyító jurta, gyerekjátszótér, kézműves vásár, látványkovácsolás, Édesanyák jurtája.
– Hogyan értékeled e rendezvényt te, mint szervező, és milyen visszajelzéseket kaptál?
– Az időjárás egy kissé megtépázott, ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nagyon sikeres volt e két nap, a programokat meg tudtuk tartani, s az igazi célját elérte. Sok visszajelzést kaptunk arról, hogy milyen csodálatosan érezték magukat az ittlévők, milyen családias hangulat volt, s milyen példaértékű bemutatókat láthattak. Ez számunkra az igazi „fizetség”, hiszen ügyeltünk arra, hogy a rendezvény látogatása belépő mentes legyen, az étel- és italárusok barátságos áron kínáljanak. A rendezvény megvalósítását a Bethlen Gábor Alap és a Magyar-Turán Szövetség támogatásával tudtuk megvalósítani, természetesen sok kisebb-nagyobb egyéni támogatásokkal is. Ezúton hálásan köszönöm mindenki nevében, aki részesült e csodás két napból.
– Egy ilyen különleges rendezvénynek kihatása van a Kárpát-medence közösségeire, ezért az első megvalósítás után néha sok mindent át kell gondolni. Hogyan tovább?
– Természetesen nem állunk le, saját nevemben szólva, illetve a Felföldi Dalia Iskola nevében még az egész nyár előttünk. Palóc Világtalálkozó, az ifjú és felnőtt edzőtábor, a bugaci Ősök Napja, stb. Ami pedig Az Ősök Útját illeti, természetesen kiértékelve tovább folytatjuk. Ezzel példát mutatva annak, hogy az elszakított országrészeken elsőként bár nálunk, Felvidéken vette kezdetét ez a rendezvény, amely a bugaci nagy Kurultaj és az Ősök Napja kistestvéreként született meg, bízunk benne, hogy Délvidéken, Kárpátalján és Önöknél, Erdélyben is megszületik ez a kezdeményezés! Hogy így is lehet rendezvényt szervezni, támogatni a hagyományőrzőket, méltóképpen emlékezni, okosan építeni a jövőt, és tisztességgel szórakozni. Hogy a múltat nem feledve, de a korral haladva egészségesen járni Az Ősök Útján! Megmaradni annak, aminek születtünk.
Dr. Bencze Mihály