Fotó: covasna.info.ro

Huszonnyolc magyar és román háromszéki ifjúsági szervezet közös alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy segítsenek a fiatalok problémáinak megoldásában, részt vegyenek az őket érintő megyei és országos döntéshozatalban, biztosabb jövőképet alakítsanak ki az itthonmaradás érdekében.

A Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány létrehozását üdvözlő Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: „Az újonnan alakult alapítvány újabb lehetőség arra, hogy az ifjúsági szervezetekkel partnerségünket megerősítsük. Fontos, hogy egy reprezentatív szervezetről beszélünk, amelyben mind a magyar, mind a román fiatalok képviselői jelen vannak. Bízom benne, hogy olyan megyei szintű projekteket terjesztenek elő a jövő évre vonatkozóan, amelyek a fiatalok itthon maradását segítik elő. Azt szeretnénk, hogy a háromszéki fiatalok itthon alapítsanak családot és itthon tervezzék jövőjüket. Ez közös kiemelt célunk.”

Az ilyen típusú alapítványokat speciális törvény szabályozza, amelynek értelmében ezek közhasznú státussal rendelkeznek – közölte a megyei tanács sajtóirodája.

Az alakuló ülésen megválasztották a kilenctagú elnökséget: Kristó Kinga elnök, Cătălin Lazăr alelnök, Prezsmer Csaba titkár, Erőss Sándor, Buna Mária Magdolna, Máté János, Fekete-Lovas Zsolt, Alexandru Andrieș és Adriana Bota vezetőtanácsi tag.

Kristó Kinga szerint az alapítvány létrejötte bizonyítja, hogy Háromszéken pezsgő ifjúsági élet zajlik. „Immár megyei és országos szinten is még inkább számítani fog a háromszéki fiatalok véleménye és akarata. Célunk, hogy közösen teremtsünk egy biztosabb jövőképet itthon, és közösen találjunk megoldásokat a fiatalok problémáira, szem előtt tartva a fiatalok fejlődését.”

Fekete Réka / Háromszék