Az őszi szezonban csaknem harminc alkalommal mutatkozik be hazai és külföldi városok közönsége előtt a Szigligeti Színház: szeptembertől októberig ugyanis nagyszabású turnésorozatot bonyolít le a nagyváradi teátrum mindhárom társulata.

Az őszi turnészeznont a Szigligeti Társulat székelyudvarhelyi és brassói vendégszereplései nyitották: a Küküllő-parti településen a XI. dráMA Kortárs Színházi Találkozó, a Cenk alatti városban pedig a helyi magyar közösség meghívására játszották a nagyváradi színművészek a 2019. márciusában nagy sikerrel bemutatott Napnyugat Expressz című kortárs színdarabot. A nemzetközileg elismertségnek örvendő román drámaíró, Matei Vișniec kelet-európai élethelyzeteket feldolgozó műve novemberben a brassói Sică Alexandrescu Színház kortárs drámafesztiváljára, valamint a Szegedi Nemzeti Színházba is meghívást kapott. A fesztiválszereplések között találjuk ugyanakkor Csehov Apátlanul című előadását is, amely a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színház Kollokviumon vendégszerepel.

A Szigligeti Társulat 2017 óta játssza töretlen sikerrel Molière A mizantróp című komédiáját: a Novák Eszter által rendezett előadás 2019 őszén a Szigligeti Színház, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával olyan partnerintézményeibe is ellátogat, mint a Miskolci Nemzeti Színház vagy a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A partnerkapcsolatok jegyében novemberben a Gyulai Várszínházban mutatja be az együttes a Kövek a zsebben című előadást, majd Egerben és Szatmárnémetiben is vendégszerepel Naftalin című Heltai-komédiájával.

Az őszi turnéidőszakot, Kovászna, Csíkszentsimon és Balánbánya érintésével a Székely Csaba-féle Bányatrilógia első két részének vendégszereplései zárják.

Töretlen a népszerűsége a Nagyvárad Táncegyüttes által korábban bemutatott Népek tengere című nagyszínpadi folklórelőadásnak: a Kárpát-medence táncait és zenéit eredeti dramaturgiai keretbe helyező produkció színpadra vitelében a Fölszállott a páva című tehetségkutató díjnyertes táncos-koreográfusai működtek közre. Az előadást október 13-án a budapesti Hagyományok Házában játszotta nagy sikerrel a társulat, ezt követően hagyományos, öt állomásos turnéjára indul Székelyföldre.  A Nagyvárad Táncegyüttes őszi turnéit a VANmeSE sepsiszentgyörgyi, illetve a Népek tengere egri vendégelőadásai zárják.

Október folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház nemzetközi fesztiválján vendégszerepel a Lilliput Társulat, amelyet követően háromnapos németországi turnéra indul az együttes. A frankfurti magyar közösség meghívására az Égig érő fa, valamint a Toldi című előadásukkal mutatkoznak be a Lilliput Társulat művészei. (közlemény)