Idén sem marad el Sepsiszentgyörgyön a már hagyományossá vált Őszi Vásár. A Kónya Ádám Művelődési Ház tizedik alkalommal szervezi meg a rendezvényt, amely idén október 9-11. között zajlik majd a város Főterén.

A járványhelyzet miatt a kulturális program részben módosul, így a nagyszínpadi koncertek helyett vásártéri zenével és tánccal várják az érdeklődőket. A vásár mindhárom napján reggel 10 és este 8 óra között szerezhetik be a vásárfiát az érdeklődők.

A vásári forgatagban idén sem hiányozhatnak a hagyományos ízek a tányérokról és a míves portékák a vásári asztalokról. A vásárra 2020. szeptember 30-ig várják őstermelők,  kézművesek, iparművészek, illetve könyvkereskedők jelentkezését, személyesen 16 óráig a Városi Kulturális Szervezőirodában, elektronikus úton pedig éjfélig a jegyiroda@kultura.ro e-mail címre várják. A jelentkezéssel kapcsolatos bővebb információk, valamint a vásári szabályzat megtalálható a www.kultura.ro honlapon.

A szervezők fenntartják a program változtatásának jogát, abban az esetben ha a járványügyi helyzettel kapcsolatban további szigorítások lépnek érvénybe.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala