Fotó: watson.ch

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) győzött a szavazatok 30,5 százalékának megszerzésével az előrehozott ausztriai parlamenti választásokon vasárnap az ORF televízió és a SORA közvélemény-kutató intézet hivatalos előrejelzése szerint.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) között szoros a verseny a második helyért.

A szavazatok 49 százalékának összeszámlálása után készült előrejelzés szerint a második helyen az eddigi ellenzéki, az ÖVP-től jobbra álló szabadságpárt áll a szavazatok 26,8 százalékával, míg szorosan a nyomában az eddigi nagykoalíciót vezető szociáldemokraták a voksok 26,2 százalékával. Ha ez az eredmény marad, az SPÖ-nek ez lesz az eddigi leggyengébb választási szereplése.

Az előrejelzések azt valószínűsítik, hogy az ország új vezetője, a néppárt elnöke, az eddigi külügyminiszter, a 31 esztendős Sebastian Kurz lesz, és Ausztriát az eddigi nagykoalíció helyett új kormányzati szövetség irányítja majd.

A jelenlegi, 2013 szeptembere óta kormányzó, az SPÖ-ből és az ÖVP-ból álló nagykoalíció mindenekelőtt a menekültpolitikában fennálló nézeteltérések miatt bomlott fel, és ezt követően írták ki az előrehozott választásokat.

Az előrejelzések szerint az ÖVP-nek 57, az FPÖ-nek 51, az SPÖ-nek 49 képviselője lesz a 183 tagú parlamentben. Ez azt jelenti, hogy a néppártiak a jelenleginél 10-zel, a szabadságpártiak 11-gyel több képviselővel rendelkeznek majd, míg a szociáldemokraták 3 képviselői helyet elvesztettek.

A kisebb pártok közül a Zöldek a várakozásoktól elmaradva épphogy bennmaradtak a parlamentben, de 4,7 százalékos eredményük csak 9 képviselői helyre elegendő az eddigi 24 helyett. A hasonló alapelveket valló Pilz Listája viszont bekerült a törvényhozásba 4,3 százalékos eredménnyel, 8 képviselővel. A liberális NEOS a várakozásoknak megfelelően szerepelt, 5,3 százalékos eredménnyel várhatóan 9 képviselője lesz, ugyanannyi, mint eddig.

Az előzetes, nem hivatalos végeredmény késő estére várható.

MTI