Debreczeni – Kis Helga / Fotó: mediaklikk.hu

Öt produkció jutott a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjébe péntek este.

A Duna televízióban élőben sugárzott első középdöntőből a zsűri pontjaival az énekes szólisták és énekegyüttesek közül továbbjutott a Pendely Énekegyüttes, a hangszeres szólisták és zenekarok közül Debreczeni-Kis Helga citerás, a táncos szólisták és táncos párok közül Haraszti József, míg a néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes folytathatja a szereplést a döntőben. A közönség szavazatival az Ördöngös Zenekar jutott tovább.

Az első középdöntő extra fellépője Rúzsa Magdi volt, aki a Cirkalom Táncegyüttessel és a Fokos Zenekarral lépett a Fölszállott a páva színpadára. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös tehetségkutatóját idén a Hagyomány összeköt! mottóval felnőttek számára rendezik meg. A második középdöntő december 22-én, a döntő december 29-én lesz.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is. A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

MTI