Úgy-e milyen fura cím? Lehetne-e más egy bomba, mint otromba? Hiszen köztudott, hogy egy bomba formára is otromba, de a szörnyű hivatásáról ne is beszéljünk! Ennek ellenére a címre mégis szükség van ebben a formában, mivel ez a kifejezés közelíti meg úgy a használója, mint a bomba jellemét.
A romániai magyargyűlölők (és ezek nem tévesztendők össze a román néppel, ezek egy bizonyos politikusréteget alkotnak tekintélyes számú csicskásaikkal) újra és kikerülhetlenül bombát dobnak a magyarságra, de ezúttal a legotrombább bombát! Ugyanis az államelnök rövid időn belül kihirdeti a „június 4-ét ünnepnappá nyilvánító törvényt”, amely jelen pillanatig finomítás céljából a parlament asztalán hevert.
Ez lenne tehát az otromba bomba, de most hadd lásuk közelebbről, mit is kell ezután, nekünk is erdélyi magyaroknak, kötelezően megünnepelnünk e törvénynek értelmében és akkor azt is megértjük, hogy miért otromba ez a bomba: köztudott, hogy Románia több mint két évet lavírozott az első világháború idején a két hadban álló tábor között, míg végre csatlakozott az Antanthoz. Jó volt a szimata, a nyertesek oldalán végezte a háborút és erre mondják, hogy a sakál megérzi a préda szagát! Ugyanabban a háborúban Magyarország a vesztesek oldalára került és vérpadra vitték!
1920. június 4-én döntöttek Magyarország további sorsáról! Apponyi Albert szavai szerint: „…Ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék.” (Most csak zárójelbe jegyzem meg, hogy maga a Magyarországról szóló információs anyag, amelyet természetesen a győztesek tettek a bizottság asztalára, jórészt hamis adatokra épült, melyre rájöttek ugyan a nagyhatalmak, de akkor már késő volt, mivel a békediktátumot aláírták és lezárták!) Ma már a történészek egyetértenek abban, amit részben már akkor is tudtak, és volt, aki nyíltan ki is mondta, hogy a diktátum a pillanatnyi nagyhatalmi érdekek, példátlanul és indokolatlanul szigorúan bánt a magyarokkal!
Az aláírás napján, 1920. június 4-én Magyarország mély gyászba, letargiába süllyedt! Megállt az élet, megszólaltak a templomok harangjai, a gyárak szirénáit bekapcsolták, bezártak az iskolák, üzletek, hivatalok, a közlekedés tíz percre lebénult! A magyarok kétórai harangozással temették múltjukat és jövőjüket! Budapest percek alatt feketébe öltözött.
A románok ezzel a törvénnyel ezt az alkalmat akarják megünnepelni és velünk megünnepeltetni. Erdély elvesztését, saját országunk elvesztését, saját népünk mérhetetlen bánatát, a hazán kívülre szakadt árvaságunkat akarják megünnepeltetni!
Magyarország nagy része és Budapest módszeres kirablása a román csapatok által korábban kezdődött. Az 1919. augusztus 4-ei békekonferencia döntése ellenére a román hadsereg bevonult a teljesen védtelen Budapestre.
Döbbenetes időszak volt ez, a frontról hazatérő lefegyverzett katonák hazavitték a spanyolnátha járványt. A megszálló román csapatok napokon belül megkezdték a magyar főváros és az általuk megszállva tartott országrész ipari és közlekedési létesítményeinek, valamint a mezőgazdasági termények teljes elrablását és ezt november 14-16-i kivonulásukig folytatták, mivel ezeket hadizsákmánynak tekintették. A magyarok hiába tiltakoztak, tiltakozásuk eredménytelen maradt, ami teljesen érthető, ugyanis az Antant Románia átállását, tehát árulását Erdély odaítélésével és Magyarország kirablásának engedélyezésével honorálták meg!
Leszerelték a budapesti gépgyárat! Vasúti kocsikat, a kész és gyártás alatt lévő termékeket és a nyersanyagkészletet is vitték! Közúti és vasúti közlekedési eszközökből először a legkorszerűbbekre tartottak igényt: A MÁV legerősebb gyorsvonatait, a gőzmozdony sorozatból a leggyorsabbakat, valamint az Európa legerősebb mozdonyának tartott G. 601-ből 14 darabot, a 327. gyorsvonati sorozatból 49-et, valamint a legkorszerűbb 328-as sorozatból az első két egységét!
Az elrabolt javak pontos leltározásánál kiderült, hogy a román hadsereg 81,5 milliárd aranykoronát rabolt el Magyarországtól. Továbbá 800 mozdonyt, 19000 vasúti kocsit, 40000 vagont, 20000 járművet, 2400 vasúti rakományt!
A mezőgazdaság kirablása során terményhez, takarmányhoz és haszonállatokhoz jutott. Még a versenylovakat is bevagonírozták, de azok a mostoha körülmények során részben elhulltak.
Itt most bizonyos okok miatt nem szeretnék a több százat is kitevő civiláldozatokról beszélni és azokról a reguláris hadsereg által végrehajtott gyilkosságokról, amelyet lelkiismeret-furdalás nélkül és büntetlenül elkövettek!
El lehet képzelni, hogy mennyire súlyos túlzásokban eshettek, ha még az Antant parancsnoksága is megsokallta és emiatt többször megfenyegették Romániát, majd kiparancsolták a magyar területről, igaz elég későre!
Hát kell-e még ehhez valami, hogy otromba legyen ez a bomba, amelyet nemsokára bedobnak? És ahhoz, hogy a fentebb leírtak évfordulóját velünk még meg is ünnepeltessék?
Csak egy dolog vigasztal engem személyesen, hogy az ellenségeink (és ez alatt nem az egész román népet értem) nem tudják hol a határ, nem tudják, meddig menjenek el otrombaságukban. Óvatlanságuk pedig a mi javunkra válhat, mert vagy a kezükbe robban a bomba, vagy még idejében visszadobjuk rájuk!
Dokumentálódtam az első világháború korszak Romániájáról, számos történész azon a véleményen volt és van, hogy ha Románia nem a győztesek oldalára áll és nem rabolja ki Magyarországot, óvhatatlanul széthullott volna, annyira gyenge gazdasági alapokkal rendelkezett! Azzal a hatalmas anyagi javakkal, amellyel a háború megajándékozta őt, és amelyet ő hadizsákmányként emleget, meg kellett volna tudni indítania a gazdasági fejlődését! Csakhogy Románia szegénynek maradt, mint ahogy most is csak teng-leng! Mi történt azzal a rengeteg rabolt holmival, hová lett el, kinek a javára ment, ha az ország továbbra is szegény maradt?
Eszembe jut egy történelmi példa, amikor a középkori Spanyolország hajószámra hordta be országába az Újvilág aranyát és mégsem látszott az ország gazdaságán. Ezzel kapcsolatban mondta egy gondolkodó:
– „Spanyolországra úgy hull az arany, mint a záporeső, de úgy folyik ki az országból, mint a záporpatak!”
Magyarország elveszítette országának nagy részét. Többször kirabolták, többször torkának szöktek, hogy megfojtsák. Mégis újra és újra felküzdötte magát és biztos alapokra helyezte gazdaságát.
Romániáról nem lehet elmondani ugyanezt. Ő mindig mindenütt a sor végén kullog és esetlenségét otromba bombák készítésével és használatával ellensúlyozza!
Sebők Mihály