Ha valaki fiatalkorában nyugatra megy dolgozni, akkor sok esetben elhangzik az ígérgetés, hogy csak néhány évre utazik ki, szerencsét próbál, aztán hazajön. Sokan közülük mégis kint maradnak, mert nem tudnak ellenállni a nyugati világ által kínált viszonylagos jólétnek. Nem úgy Benke István, aki fogorvosként Magyarországon és Romániában a legjobbaktól tanult, de a szakorvosi képzés befejezése után hazatért Erdélybe, és otthon, Gernyszegen, illetve Marosvásárhelyen praktizál.

– Kétféle, egymástól jól elkülöníthető szülői mentalitás létezik: az egyik esetben jó előre, már fiuk, lányuk kiskorában eldöntik, hogy gyermeküket milyen irányba terelgetik, míg mások hagyják, hogy az utód tehetsége szabadon kibontakozhasson, és maga döntsön a sorsáról. A szülői instrukciókat követte vagy a maga útját járta?

– Nálunk apai ágon több generációra visszamenőleg mindenki mérnökként dolgozott, míg az édesanyám felmenői között pedagógusok voltak. Orvos nem volt a családban, én viszont, mivel mindig érdekelt a biológia és a kémia, egészen kiskoromban eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom. A testvérem pedig közjegyző lett, így egyikünk sem a felmenőink útját járja. Ezzel megszakadt a családi hagyomány, de én nem bánom, mert nagyon szeretem a hivatásom.

– Mikor döntötte el, hogy a gyógyítás területén éppen a fogorvoslást választja?

– Már a gimnáziumban ez vonzott, mert nagyon hálás terület. Egyrészt, amikor kezelek egy pácienst, akkor nagyon hamar visszaigazolást kapok tőle, és mivel igyekszem jól, precízen végezni a munkámat, az emberek elégedetten távoznak a rendelőből. Ez egy olyan ága az orvosi hivatásnak, amely az esztétikával, a szépérzékkel is összefügg.

– Miközben Marosvásárhelyen lakik, a rendelő, ahol dolgozik Gernyeszegen van. Miért pont itt, ebben a községben indította el a vállalkozását?

– Az itteni fogorvosnő éppen nyugdíjba vonult, egy családi barátunk ajánlotta a lehetőséget, én pedig átvettem ezt a praxist. A rendelőt, ami egyébként önkormányzati tulajdonban van, hosszú távú bérleti szerződéssel használom.

– Miként formálta a saját arcára az elődjétől átvett rendelőt?

– Szinte mindent megváltoztattam, és az volt a legfontosabb, hogy a rendelkezésre álló tereket minél jobban kihasználjuk. A központi egységet úgy alakítottuk ki, hogy a legmagasabb ergonómiai igényeknek megfelelően lehessen elvégezni a kezeléseket. Az előteret pedig úgy rendeztük be, hogy az ide érkező pácienseknek a lehető legkényelmesebb környezetben kelljen várakozniuk. Itt minden a mi ízlésvilágunkat tükrözi, a falon a nagybátyám festményei találhatóak.

– Bár sok mindent el lehet érni saját forrásból, de egyetlen vállalkozó sem szokta elutasítani a pályázati támogatás lehetőségét. Ön is figyelemmel kíséri az anyaországi programokat?

– Igen, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. legutolsó pályázatán sikeresen szerepeltem, és egy gyökérkezelő egységet, illetve egy korszerű sterilizáló berendezést vásároltam a támogatásból.

– Vannak további tervei, ahová jól jönne, ha legközelebb is sikeresen szerepelne a nemzetpolitikai államtitkárság pályázatán?

– Nem tudni még, hogy milyenek lesznek a következő kiírások, de természetesen, ha módunk lesz rá, akkor megpróbálunk további forrásokat szerezni. S persze nemcsak a pályázati lehetőségeket figyelem, hanem részt vettem a Kárpát-medencei Vállalkozók Találkozóján, Mezőkövesden, ahol jó volt megismerkedni más határon túli magyar vállalkozókkal. Egy-egy ilyen találkozón kapcsolatokat tudunk kialakítani, névjegykártyát cserélhetünk, ezek a programok nagyon hasznosak még akkor is, ha csak néhány napot vagyunk együtt.

– Tervezi-e, hogy a jövőben máshol is nyit rendelőt?

– Igen, Marosvásárhelyen éppen kialakítok egy másik rendelőt, ami már nagyobb és többszékes lesz, de ez a gernyeszegi munkámat nem érinti. Újabb egységet nem kívánok nyitni, arra törekszem majd, hogy e két helyen minél magasabb minőségű szolgáltatást tudjak nyújtani a pácienseimnek. Amikor 2011-ben Marosvásárhelyen végeztem az egyetemen, rögtön itt kezdtem Gernyeszegen, de közben eljártam külföldi továbbképzésekre, majd Budapestre felvételiztem a rezidensképzésre, ahol fogpótlást és konzerváló fogászatot tanultam, majd sikeres szakvizsgát tettem. Közben Sopronban dolgoztam egy olyan elit rendelőben, amely Közép-Európában a TOP5-ben benne van. Ez kiváló lehetőség volt, ahol nagyon komoly szakemberek és mentorok mellett dolgozhattam, és implantológiából is szakképesítést szereztem. Végül tavaly szeptemberben tértem haza.

– Szükség van a továbblépéshez újabb gépekre, eszközökre?

– Természetesen a fejlődésben sohasem lehet megállni, későbbi terveimben szerepel egy cone beam CT beszerzése, ami az implantológiában a megfelelő szakmai színvonalhoz elengedhetetlen.

– Ha már a későbbi terveknél tartunk, önnek jelenleg még nincs gyermeke, de ha lesz, akkor milyen irányba fogja terelni? Az utódnak mérnöknek, pedagógusnak vagy fogorvosnak kell lennie?

– Nem fogom a gyermekeimet erőltetni semmilyen irányba, olyan pályát választanak maguknak, amilyet szeretnének. Nekem a szüleim mindig azt mondták, hogy olyan hivatást válasszak, amelyet szívvel-lélekkel tudok végezni, és azt a lehető legmagasabb minőségben tegyem. Ettől függetlenül persze, amikor bejutottam az orvosi egyetemre, édesapám azt mondta: két hét múlva van a felvételi a mérnökire, ha mégis meggondolnám magam… A vicces az, hogy édesapám annak idején éppen fordított utat járt be, végig orvosi pályára készült, majd két héttel a felvételi előtt jelentette be, hogy mérnök szeretne lenni.

– Bár még rendkívül fiatal, már mostanára is nagyon komoly tudásra tett szert a fogorvoslás területén. Fogadna gyakornokot, ha jelentkezne, hogy tanulni szeretne önnél?

– Már most is jelentkeznek, az egyetemről is bejönnek hozzám, és amennyire tudok, mindenkit segítek. Édesapámtól is azt láttam, hogy ha valaki szakmai kérdéssel fordult hozzá, akkor mindig támogatta. Azt mondta, hogy ha valakiben van tudásvágy, azt ki kell elégíteni. Én is azért tértem haza a megszerzett tudással, hogy itthon kamatoztassam azt, öt – müncheni, budapesti, salzburgi, zürichi és genfi – rendkívül előnyös állásajánlatot utasítottam vissza, mert itthon akartam dolgozni. Nem a pénz hajtott, hanem a szülőföldemen akartam boldogulni barátaim társaságában, családom körében, ez az én küldetésem. (Külhoni Magyarok)