A 27. alkalommal megszervezett Erdővidéki Közművelődési Napok keretében a felsőrákosi kultúrotthonban adták át pénteken este az Erdővidék Kultúrájáért díjat: az idei díjazott a felsőrákosi hagyományőrző dalcsoport volt.

A dalcsoport tagjai (csak lányok és asszonyok) idestova ötven éve énekelnek együtt, és ezalatt nemcsak itthon, de határainkon túl is számtalan sikeres fellépéssel vívtak ki elismerést maguknak, szülőföldjüknek és az egész magyar nemzetnek.

Már a nyolcvanas években a Megéneklünk, Románia fesztivál országos versenyéről harmadik díjjal tértek haza, és azóta, amikor csak tehették, éltek a lehetőséggel, hogy együtt énekeljenek: mindenkori közönségük nemcsak a tiszta, csengő hangon megszólaltatott magyar népdaloknak örülhetett az öt évtized alatt, hanem a hagyományos felsőrákosi női népviseletnek is, melyet a kórustagok a mai napig hűen őriznek és viselnek.

A 15. alkalommal odaítélt Erdővidék Kultúrájáért díjat a dalcsoport nevében Molnár Margit és Andorkó Enikő vették át Demeter Lászlótól, illetve Demeter Zoltántól, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület vezetőitől. Laudációt mondott Gazda Klára néprajzkutató és Jánosi József táncoktató, Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna emlékplakettet adott át az ünnepelteknek. Az estet az erdőfülei Dobó néptánccsoport fellépése zárta.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó