Az évente odaítélt díjat 1989-ben, a Mester elhunyta után egy évvel Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő festőművész testvére alapította meg közérdekű közhasznú felajánlásával.

2006-ban a Barcsay-jogutód Kónya házaspár létrehozta a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, mely a Magyar Képzőművészeti Egyetem által a művészeti anatómia tantárgyban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak adható Barcsay-jutalom mellett – immár attól teljesen függetlenül – minden évben

BARCSAY-DÍJAT

adományoz,  pályakezdő fiatal művészeknek, akik olyan kvalitásos alkotásokat hoznak létre, melyek méltó módon idézik és őrzik Barcsay Jenő szellemiségét, alkotói következetességét és a művészet iránt érzett alázatát.

A pályázaton részt vehetnek – határoktól függetlenül – mindazok a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján élő, magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett pályakezdő festőművészek, akik 2017. december 31-ig még nem töltik be 35. életévüket.

A Barcsay-díjjal oklevél, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjutalom jár. A díjátadással egy időben nyitjuk meg a kitüntetett művész (ek) kamara kiállítását.

Az átadó ünnepséget a várhatóan 2018. január 14-én, a Mester születésnapján, a Ferenczy Múzeumi Centrum – Barcsay Jenő Gyűjteményben tartjuk meg, ahol – hagyományaink szerint – a 2017. évi díjazottak kamara kiállításon mutatkozhatnak be.

 FIGYELEM!

A pályázat személyes leadásának, vagy postára adásának határideje:

  1. OKTÓBER 31.

Az ezt követően személyesen behozott vagy a későbbi postai bélyegzővel érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázni a művész által összeállított (összekapcsolt) portfólióval lehet.

A portfoliónak tartalmaznia kell

  • a pályázó rövid szakmai életrajzát;
  • a pályázó elérhetőségeit (lakóhely, telefonszám, e-mail cím, postacím);
  • a portfolióban katalógust, ennek hiányában minimum 10, maximum 15 db jó minőségű színes fotót kérünk a művész által legjobbnak ítélt alkotásairól, feltüntetve a mű címét, méreteit, technikáját és a készítés évét. (Nyomatékosan kérjük, hogy a művekről készült fotókat áttekinthető rendszerben, összekapcsolva-összefogva küldjék el. Borítékba, mappába rakott, nem rögzített fotókért/szövegekért felelősséget nem tudunk vállalni!)

CD vagy DVD lemezre rögzített anyagot időhiányában nincs módunk kiértékelni

  • a portfoliókat csak abban az esetben tudjuk postán visszaküldeni, ha – az anyag súlyát is figyelembe vevő – megfelelő névértékű magyar bélyeggel és pontos címmel ellátott borítékot is mellékelnek az anyaghoz. A válaszboríték nélküli dokumentációkat helyhiány miatt maximum HAT hónapig tároljuk, ezt követően megsemmisítjük.

A Kuratórium várhatóan november 10. és 25. között hozza meg a döntést, ezután a beküldött portfoliókat az Alapítvány székhelyén vehetik át előre egyeztetett időpontban.

A pályázat eredményét 2017. november 30-tól a MAOE (http://www.alkotok.hu/) és a Ferenczy Múzeumi Centrum (http://www.muzeumicentrum.hu/) honlapján tesszük közzé, a díjazottakat személyesen is értesítjük.

A pályázatra jelentkezők, az alábbi címre nyújthatják be/ postázhatják pályázatukat, a portfoliót:

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

  1. Budapest Falk Miksa utca 30. fsz. 2.

Tel: 1-311-2479, Fax: 1-331-9304.

E-mail: titkarsag.maoe @alkotok.hu

Szentendre 2017. szeptember 4.

Kéri Ádám

Munkácsy-díjas festőművész

a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány

kuratóriumának elnöke