Az évente odaítélt díjat 1989-ben, a Mester elhunyta után egy évvel Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő festőművész testvére alapította közérdekű közhasznú felajánlásával.

2006-ban a Barcsay-jogutód Kónya házaspár létrehozta a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem által a művészeti anatómia tantárgyban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak adható Barcsay-jutalom mellett – immár attól teljesen függetlenül – minden évben

 BARCSAY-DÍJAT

adományoz, pályakezdő fiatal művészeknek, akik – stílus-megkötések nélkül – olyan kvalitásos alkotásokat hoznak létre, melyek méltónak bizonyulnak Barcsay Jenő szellemiségéhez, alkotói következetességéhez és a művészet iránt érzett alázatához.

A pályázaton részt vehetnek – határoktól függetlenül – mindazok a Kárpát-medencében, vagy a világ bármely táján élő, magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett, illetve mérvadó szakmai szervezeti tagsággal rendelkező pályakezdő festőművészek, akik 2020. december 31-ig még nem töltik be 35. életévüket.

A Barcsay-díjjal oklevél, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjutalom jár. A díjátadással egy időben nyitjuk meg a kitüntetett művész/ek/ kamara kiállítását.

A Barcsay-díj átadására, valamint a 2019. évi és a 2020. évi nyertesek kamara kiállítására a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítótermében kerül sor, a Múzeum szervezésében.

Az átadó ünnepségre és a kiállítás megnyitására várhatóan 2021. január 14-én – Barcsay Jenő születésnapján – illetve az ehhez közelálló napokban kerül sor.

A pályázat személyes leadásának, vagy postára adásának határideje:
2020. október 31.

Az ezt követően eljuttatott, beérkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázni a művész által összeállított (összekapcsolt) portfólióval lehet, melynek tartalmaznia kell

  • a pályázó rövid szakmai életrajzát;
  • a pályázó elérhetőségeit (lakóhely, telefonszám, e-mail cím, postacím);
  • katalógust, ennek hiányában minimum 10 db, maximum 15 db jó minőségű színes fotót a művész által legjobbnak ítélt alkotásairól, feltüntetve a mű címét, méreteit, technikáját és a készítés évét. (Nyomatékosan kérjük, hogy a művekről készült fotókat áttekinthető rendszerben, összekapcsolva -összefogva nyújtsák be). Borítékba, mappába rakott, nem rögzített fotókért/szövegekért felelősséget nem tudunk vállalni!

CD vagy DVD lemezre rögzített anyagot idő hiányában nincs módunk kiértékelni.

A portfóliókat csak abban az esetben tudjuk postán visszaküldeni, ha – az anyag súlyát is figyelembe vevő – megfelelő névértékű magyar bélyeggel és pontos címmel ellátott borítékot is mellékelnek az anyaghoz. A válaszboríték nélküli dokumentációkat helyhiány miatt maximum HAT hónapig tároljuk, ez idő alatt – az átadás időpontjának és helyszínének egyeztetését követően – visszaszolgáltatjuk, fél év eltelte után már nem tudunk az anyagért felelősséget vállalni.

A Barcsay Alapítvány megújult kuratóriuma várhatóan november 10. és 25. között hozza meg a döntést.

A pályázat eredményét 2020. november 30-tól a MAOE és a Ferenczy Múzeum Centrum (http://www.alkotok.hu, www.muzeumicentrum.hu) honlapján tesszük közzé, a díjazottakat közvetlenül értesítjük. 

A korona vírus járvány miatt, ez évben kivételesen az Alapítvány alábbi címére küldjék pályázatukat, portfoliójukat:

Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány

2000 Szentendre, Ilosvai Varga István utca 5.                                             

Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriuma