Hogy Romániában pártpolitikai alapon osztják szét a fejlesztésekre szánt forrásokat, régóta tudjuk. Egyebek mellett ez a leginkább féltett privilégiuma a mindenkori központi politikai hatalomnak: ezért ellenzi a decentralizációt: befolyását, hatalmát éppen e pénzek révén terjeszti ki az ország minden részére, de politikai támogatást is ezekkel az eszközökkel vásárol magának.
Nem az a legfőbb szempont tehát, hogy hol lenne a legnagyobb szükség az infrastrukturális beruházásokra, nem azt nézik elsősorban, mely régiók maradtak le a fejlődésben, melyeket kellene tehát állami beavatkozással is felzárkóztatni – a pénzosztás legfontosabb kritériuma a párthovatartozás. A hatalomra jutott alakulat kimondva, kimondatlanul a saját polgármesterei, tanácselnökei által vezetett településeket, megyéket részesíti előnyben a források elosztása során, még ha ez a gyakorlat a legkevésbé sem biztosítja az ország régióinak egyenletes fejlődését, sőt, nyilvánvaló torzulásokhoz, a közpénzek, tehát adólejeink rossz felhasználásához vezet.
A Helyi Fejlesztések Országos Programjának az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott eredményei újfent rávilágítanak erre az elítélendő, rossz gyakorlatra: a legtöbb pénzt Liviu Dragnea hazájába, a dél-romániai megyékbe irányították, látványosan mellőztek olyan nagy erdélyi térségeket, mint Brassó vagy Szeben, a legkevesebbet pedig éppenséggel mihozzánk, Székelyföldre juttatták. Semmi új a nap alatt – mondhatnánk keserűen –, évtizedek óta zajlik Székelyföld tudatos elszegényítése, infrastruktúrájának lezüllesztése, elszigetelése, errefelé a legrosszabbak az utak, kikerülnek bennünket az autópályák, tisztességgel befizetett adójeleinknek alig töredékét juttatják vissza. És ez mind igaz – de nem ez a teljes igazság.
Ahhoz ugyanis hozzátartozik az a kényelmetlen beismerés is, hogy igen gyakran mi sem végezzük el a magunk házi feladatát. Hogy azért-e, mert belefáradtunk, elvesztettük a reményt, vagy azért mert kényelmesebb Bukarestet hibáztatni, panaszkodni és ujjal mutogatni.. Tény viszont, hogy a már említett helyi Fejlesztések Országos Programjában Háromszéken öt község – Nagyajta, Sepsibükszád, Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás – nem is pályázott kormányzati alapokra, pedig, mint kiderült, majdhogynem minden benyújtott igénylést jóváhagytak.
Magyarázat persze mindenre van, magyarázkodásban minden bizonnyal éremesélyesek lennénk, ha tartanának efféle világversenyt, de lehet, jobb lenne egyszerűen csak követni más háromszéki önkormányzatok példáját – mert szerencsére ilyen is van bőven –, és minden forrást felkutatva, minden alkalmat megragadva pályázni minden fórumon. Kicsit nehezebb ez, mint a kedvezőtlen politikai helyzetre hivatkozni, panaszkodni, keseregni – de minden bizonnyal célravezetőbb.
Farcádi Botond