Fotó: vaticannews.va

Ferenc pápa romániai látogatása – amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz – azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a "történelmi megosztottságon" – mondta szerdán Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkár. A Vatikán közölte a csíksomlyói mise magyar nyelvű szövegét is.

Pietro Parolin az egyházfő pénteken kezdődő, háromnapos útjáról egy Rómában szerdán zajlott egyházi eseményen beszélt.

A szentszéki államtitkár kijelentette, hogy Ferenc pápa a látogatás mottójában is idézett "együtt haladást" tartja szem előtt. Ilyen értelemben az egyházfő útja a "történelmi megosztottságon való túllépést szolgálja annak keresésével, ami összeköt bennünket, s az nem más, mint a hit" – mondta Parolin bíboros.

A történelmi megosztottság túllépésének egyik jelképes helyszíneként a vatikáni diplomácia vezetője a csíksomlyói Mária-kegyhelyet említette meg. Itt Ferenc pápa június elsején mutat be misét.

A Vatikán honlapján megjelent a csíksomlyói mise részeit és szövegeit tartalmazó liturgikus könyv: a szertartás szinte végig latin és magyar nyelven zajlik. A fohászok közül az első kettő magyar nyelven hangzik el, az elsőben a pápáért és a papságért, a másodikban a politikai vezetőkért imádkoznak annak érdekében, hogy segítsék az állampolgárok méltóságának védelmét, valamint támogassák a családokat. A harmadik és negyedik fohász román nyelven a papi hivatásért és a keresztényekért szól, az utolsó fohász pedig németül a halottakért.

"Ökumenikus" látogatásról beszélt Alessandro Gisotti szentszéki szóvivő a látogatás szerdai vatikáni bemutatásán. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa pásztori útja "nemzetközi politikai" súllyal is bír, mivel a katolikus egyházfő kevesebb mint egy héttel az EP-választások után az EU soros elnöki tisztét betöltő Romániába látogat el. "Úgy gondolom, hogy a pápa beszédeit európai szemszögből is értelmezni lehet majd" – hangoztatta a szentszéki szóvivő.

Sárközy Júlia / MTI