Augusztus 31-én tartották meg a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület rendes ülését, melyen több vita is volt az RMDSZ-es tanácstagok és Ilie Bolojan, a megyeszékhely polgármestere között.

Elsőként Kirei Melinda tanácstag javaslata botránkoztatta meg a polgármestert, mivel az RMDSZ-es önkormányzati képviselő azt javasolta: a Csillagos híd helyén építendő közúti, Centenáriumi hídnak elkeresztelt híd melletti szoborcsoport egyik alakja Szent Lászlót, a városalapító királyt ábrázolja, illetve tüntetessék fel azon valamilyen módon a Gyulafehérvári Nyilatkozat hat alapelvét. Bolojan erre azt válaszolta, a tanácsosoknak illendőséget kéne tanúsítaniuk javaslataik megfogalmazásánál. A polgármester szavaihoz Kirei Melinda annyit fűzött hozzá: nem tartja illetlennek a javaslatot, hiszen Szent László alapította meg Nagyváradot. A tervezet szavazásakor a négy RMDSZ-es önkormányzati képviselő tartózkodott, az öt szociáldemokrata ellenezte azt, a jelenlevő 17 nemzeti liberális tanácstag természetesen megfogadta.

Az ülés végén tört ki egy másik vita, miután Pető Dalma RMDSZ-es tanácstag szóvá tette, hogy Mihai Jurca, Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezetője nem megfelelő hangnemben válaszolt beadványára, amelyben arról érdeklődött, miért nem kapott választ sem a Szigligeti Színház több hónapja támogatási kérelmére.

Az RMDSZ-nek meg kell szoknia, hogy nem kaphat az önkormányzat pénzforrásaiból, de ha rendezvényeket akarnak szervezni, hát tegyék, mondta a polgármester, aki azt is hozzátette: az önkormányzat „arányossági” alapon szervez még rendezvényeket a városlakóinak. A vita során Kis Gábor RMDSZ-es önkormányzati képviselő annyit fűzött az elhangzottakhoz: a városnak két színháza van, egyik sem valamelyik párté, és hogy a kulturális intézmények támogatását el kellene különíteni a civil szervezetekétől.

A polgármester erre hozzátette, hogy a Szigligeti Színház a megyei önkormányzat kezelésébe tartozik, és tudomása szerint több pénzt kap a Regina Maria Színháznál. A számok azonban nem hazudnak: a színházakat fenntartó megyei tanács szeptember 1-jén közleményben reagált az elhangzottakra, amelyből kiderült: idén a Szigligeti Színház 8,3 millió lejből, míg a Regina Maria Színház 9,6 millió lejből gazdálkodhat, tavaly pedig a magyar színháznak 6,8 millió lej, míg a román színháznak 8,5 millió lej volt a költségvetése.

Fried Noémi Lujza / Reggeli Újság