„A királynak aranybálványt emeltek,
hatvan könyök volt hossza, széle hét,
s ő parancsolta ifjúnak s öregnek,
hogy ott imádón hajtsa meg fejét;
ha rendelése ellen bárki vét,
azt várja izzó kemence parázsa.”
(Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék, részlet, Tótfalusi István fordítása)

Nyilván a kedves olvasók közül sokan már anélkül ismerik a vers eredetét és jelentését, hogy én azt ismertetném önökkel. Azért röviden elmondom, hogy a Dániel könyvének egyik részletében arról a nevezetes cselekményről van szó, miszerint Nabukodonozor hatalmából eredő önteltségében egy aranybálvány szobrot öntetett. A szobor lényegében egy Babilóniai istenséget képviselt, akit az országban élő összes népeknek függetlenül vallásaiktól imádni voltak kötelesek. Aki pedig nem volt erre hajlandó, azt a törvény értelmében tüzes kemencébe vetették!

A zsidók, egyistenhívők révén, ragaszkodtak vallásukhoz és nem voltak hajlandóak tisztelegni a bálvány előtt, ezért némelyeket közülük tüzes kemencébe dobtak – köztük Dánielt is – akik végül isteni csoda folytán megmenekülnek, ezúttal újra bizonyságot téve Istenükbe vetett hitükről!

Történt mindez úgy 2617. éve, Krisztus előtt 600-ban, az írott történelem elején. Hadd állítsak fel egy erdélyi magyarokkal való párhuzamot egy emberi léptékben mért írdatlanul hosszú idő távlatából:

Arra a napra ünnepet állított,
Mely a leigázott népnek gyásznapja volt.
És nem bírta felfogni, hogy miért nem örül,
Az elnyomott, ha az elnyomó is örül?
Megbántott önérzettel törvényt hozatott,
„Mi az, hogy nem ünnepel, és minket nem szeret?
Vegyük el mindenét és kitiltasson legott!”
(Ismeretlen kortárs költő)

Az erdélyi magyarokat alattomos módon kiszakították dicső múltú ezeréves hazájukból és nem szűnnek meg majdnem száz éve őket folyamatosan megalázni! A legelemibb emberi jogaiktól fosztják meg őket s abba is beleszólnak, hogy kit vagy mit áll jogukban szeretni, mikor és mit akarnak ünnepelni!

2617 évvel Nabukodonozor után mennyit fejlődött az emberi társadalom, ha még napjainkban is dívik és érvényesülnek az akaratnak másokra való ráerőszakolása? Annak ellenére, hogy földünkön több száz millióan hangzatosan védik a demokráciát, kisebbségi sorsban élő népektől tagadják meg az alapvető emberi jogokat!

Dánielnek és népének volt ereje és bátorsága kiállni hite és elvei mellett és Istene méltónak találta arra, hogy őt kimentse a tüzes kemencéből. Megkérdezhetjük, hogy vajon minket miért nem ment ki szorongatott helyzetünkből a mi Istenünk, amely a Dániel istene is? A felelet arra az szerintem, hogy ezt mi sem akarjuk komolyan, hasonlatosan annak a betegnek az esetéhez, akiért az orvos hiába küzd, ha ő nem akar meggyógyulni!

Sebők Mihály