Illusztráció / Fotó: flowacademy.co.nz

Tetten ért kedden a szászrégeni rendőrség öt, 9 és 16 év közötti gyermeket, amint parkouroztak a helyi zsidó temetőben. Erre azt követően került sor, hogy a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége jelentette, ismeretlen tettesek feldúltak a hétvégén tíz sírt és tönkretették a temető bejárati kapuját.

Rendőrségi források azt nyilatkozták az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a hétvégén meggyalázott sírokon kívül még egy sírkövet megrongáltak a kiskorúak. Kettejüknek állítólag sikerült megszökniük a rendőrök elől, játszótársaik nyilatkozatai nyomán azonban kézre kerítették őket.

A rendőrség közleménye értelmében a 9 és 16 év közötti gyermekek helybéliek. Kettejüket, egy 15 és egy 16 éves fiút tetten ért a rendőrség, amint megrongálták az egyik síremléket. Még a helyszínen kiderült, hogy ugyanez a két kiskorú a szombatra virradó éjszaka betörte a temető bejárati kapuját, és feldöntött tíz síremléket. Az ügyben sírgyalázás miatt vizsgálatot indított a szászrégeni ügyészség.

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége hétfőn tiltakozó levelet fogalmazott meg a szászrégeni zsidó temető meggyalázása miatt. A közleményben felháborodásuknak adnak hangot “ezen újabb antiszemita és huligán megnyilvánulás miatt”, és reményüket fejezik ki, hogy mielőbb a tettesek nyomára bukkannak. Az idézett dokumentum szerint az ügy könnyed kezelése a demokrácia lábbal tiprásának újabb kapuit nyithatja meg, és ez egyre súlyosabb esetekhez vezethet.

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége szerint nem véletlen egybeesés, hogy az incidens éppen azon a héten történt, amikor országszerte megemlékeztek a romániai holokauszt áldozatairól.

Agerpres

3 hozzászólás

  1. Mózes

    Ugyan már, Romániában mindenki lehet antiszemita, magyarellenes, Antonescunak lehet emlékműve, masírozhat a vasgárda Noua Dreapta nevű utódja, Romániát senki nem antiszemitázza le, csak Magyarországot.

    Válasz
  2. Antal m.

    NYILT SZÁNDÉK szerinti bűncselekmény!
    A kiskorúak játszó tevékenységét a szülőknek köteles ŐRIZNIE!
    Elvetemedet gyerek -korszak!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Elvetemedett felnottkorszak ,amikor a felnottek uszitjak a gyermekeket es gyuloletet taplanak a lekukben,hogy utaljak a kulombozo fajuakat,vallasuakat,mert ok azert maradtak butan es szegenyen,mert azok elvettek a lehetosegeket eloluk. Minden buta igy velekedik,aztan a kovetkezo generacio ugy no fel.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük