A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára elvetette szerdai együttes ülésén a parlament két házának költségvetési bizottsága a költségvetés-kiigazításról szóló törvény azon cikkelyét, amely a nyugdíjak 14 százalékos emelését írja elő.

Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.

Fotó: capital.ro

Ugyancsak PSD-s javaslatra elfogadott a testület egy olyan indítványt is, amely szerint 1 milliárd lejjel növelik az önkormányzatoknak szánt összeget, a megyeszékhelyek pedig további 500 millió lejt kapnak, amelyet egyenlő módon, politikai színezettől függetlenül osztanak szét közöttük.

Egy másik módosító javaslat értelmében 5,635 millió lejjel egészítik ki a képviselőház költségvetését. Az összeget a decemberi parlamenti választások nyomán tisztségbe kerülő törvényhozók parlamenti irodáinak felszerelésére szánnák.

A bizottságok ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a pedagógusok a hatályos törvényben előírtaknak megfelelően, azaz még ebben az évben megkapják a béremelést.

Agerpres